"Szívére veszi" gyermeke sírását
A természetesen szülő anya érzékenyebb a kisbaba sírására
A kisbaba sírását jobban "szívére veszi" az az anya, aki természetes úton szült, mint aki császármetszéssel hozta világra gyermekét - tűnik ki a Journal of Child Psychology and Psychiatry című folyóirat legújabb számának egyik közleményéből.
2010.06.04 10:00MTIJames Swain, a Yale Egyetem kutatója, aki a tanulmányt jegyezte, ezt azzal magyarázza, hogy a császármetszés "megváltoztatja a szülés neurohormonális tapasztalatát, csökkenti az anya agyi érzékenységét a szülés utáni időszakban." A tanulmány magyarázatot ad arra a már korábban is észlelt jelenségre, hogy a császármetszést gyakran szülés utáni depresszió követi.
A vaginális szülés során ugyanis a hipofízis oxitocin hormont bocsát ki, amelynek fontos szerepe van az anya és gyermeke közötti kapcsolat megteremtésében, ezért "a szeretet hormonának" is nevezik. Ez a hormon a vaginális szülés során az izmok összehúzódását stimulálja, ugyanakkor erősíti a babával való együttérzést is.
A neurológusok mágneses rezonanciavizsgálattal tanulmányozták 2-4 hete szült anyák agyát és megállapították, hogy az érzelmi és motivációs központok jobban aktivizálódtak közülük azoknál, akik a kisbabát természetes úton hozták a világra, mint azoknál, akiknél császármetszést hajtottak végre. Swain szerint ezek a megfigyelések fontos hozzájárulást jelentenek az anya és gyermeke közötti kötődés neurofiziológiai és lélektani alapjainak megértéséhez.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


