Kiírtható a poszt-traumás stressz
Kattog az agy: volt, nincs rossz emlék
Az agy időszakos visszafordítása gyerekkori állapotába segíthet a poszt-traumás stressztől vagy fóbiáktól szenvedőknek örökre megszabadulni a félelmeiktől.
2010.12.19 14:30napidoktor.huEnnek módjára egereken végzett kísérletek segítségével jöttek rá a kutatók. A legígéretesebb módszerek egyike azt a rövid időszakot használja ki, amikor a felnőtt agya nagyon hasonló egy csecsemőéhez, azaz ugyanúgy alakítható. Ez alatt az úgynevezett „rekonszolidációs” időszak alatt ugyanis az emlékek átalakíthatóvá és kitörölhetővé válnak. A New York Egyetemen Daniela Schiller és munkatársai önkéntesek segítségével egy úgynevezett „kioltást” alkalmazva tesztelték ezt a módszert.
A jelentkezőknek kék négyzetet vetítettek egy képernyőre, miközben enyhe áramütés érte őket. Egy nappal később Schiller felidézte néhányukban a rossz emlékeket azzal, hogy újra bemutatta a négyzetet és áramütést is előidézett, majd úgy próbálta manipulálni az emlékeket, hogy ismétlődően csak a kék négyzetet mutatta. Azt figyelték meg, hogy a rekonszolidációs időszak alatt az ingerek ismétlése blokkolta a félelmet keltő emlékeket, ezért azok nem tértek vissza.

Egy évvel később, azok, akiknél a rekonszolidációs időszak alatt alkalmazták a kioltást, - a többiekkel ellentétben - nem mutattak félelmet a kék négyzeteket látva.
Az egereken végzett kísérletek során arra is fényt derítettek a kutatók, hogy a rossz emlékek kitörlésének képességét akkor veszítik el a rágcsálók, amikor agyukban kezd kifejlődni a perineuronális háló (PNN).
Cyril Herry, a franciaországi Magendie Neurocentre munkatársa és csapata ebből azt a következtetést vonták le, hogy ennek a hálónak az elpusztításával visszatéríthető az agy a csecsemőkori állapotába. Mivel ez a háló újranő, a traumát okozó emlékek kitörölhetőek anélkül, hogy ezzel hosszú távon károsodást okoznánk az emlékezetben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


