A füst rombolja az agyat
A dohányzó szülők gyermekük mentális egészségét veszélyeztetik
Egyre több bizonyíték támasztja alá tudósok szerint azt a feltételezést, miszerint a cigarettafüstöt belélegző gyerekeknek romlik a mentális egészségük.
2010.12.09 15:55MTIA passzív dohányos gyerekek nagyobb valószínűséggel küzdenek mentális problémákkal, különösen hiperaktivitással és rossz magatartással - derült ki az Archives of Pediatrics and Adolescent Medicine című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányból, amelyben a University College of London tudósai összegezték kutatásukat.
Az eredmények újabb adalékot jelenthetnek a szülők számára a dohányzás - legalább otthon történő - elhagyására. A tudósok azonban megjegyezték, még nem világos, hogy a cigarettafüst valóban kárt tesz-e a gyerekek agyában, vagy valami másról van szó. "Tudjuk, hogy a passzív dohányzást összefüggésbe hozták a gyerekeknél kialakuló testi egészségügyi gondokkal, de a szellemi egészséget érintő kérdéseket még nem tárták fel" - mondta Mark Hamer, a kutatás vezetője.
Az Egyesült Államokban a három és 11 év közötti gyerekek kétharmada ki van téve passzív dohányzásnak. A kilenc és 17 év közötti korosztályban a gyerekek 20 százalékánál állapítanak meg valamilyen mentális rendellenességet vagy függőséget - vált ismertté hivatalos forrásokból. A londoni egyetem kutatói 901, négy és nyolc év közötti brit gyereket vizsgáltak. Elemezték a gyerekek nyálában lerakódott cigarettafüstöt, a szülőknek pedig kérdőívet kellett kitölteniük csemetéik érzelmi, viselkedésbeli és közösségi nehézségeiről.
Minél több cigarettafüst jutott a gyerekek szervezetébe, annál gyengébb volt mentális egészségük. Összességében a gyerekek három százalékánál mutatkoztak igen rossz értékek. A kutatástól független szakértők alátámasztották a londoni szakemberek eredményeit. "Egyre többen ismerik fel, hogy a passzív dohányzás növeli a gyerekeknél az egészségügyi kockázatokat, beleértve a fülfertőzéseket és az asztmát is" - mondta Michael Weitzman a New York-i Egyetem orvosi központjának munkatársa.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


