Sokkoló eredmények!
Még csak 11 évesek, de már rendszeresen részegek
Egy új angliai kutatás sokkoló eredménye szerint, már sok 11 éves rendszeresen fogyaszt alkoholt, és a 15 évesek egyharmada itta már le magát teljesen részegre.
2010.11.10 16:00medipress.huA tanulmányból az is kiderült, hogy a 15 évesek egyharmada itta már le magát teljesen részegre, és a megkérdezettek mindössze nyolc százaléka nem fogyasztott még sosem alkoholt.
Hogy gátat szabjanak ennek a veszélyes irányzatnak, iskolai csoportokat hoztak létre, ahol kifejezetten az alkoholproblémákkal foglalkozó védőnők a rendőrséggel, a próbaidőn lévőket foglalkoztató szervezetekkel és a tűzoltósággal együttműködve szállnak harcba az egyre fiatalabbak közt terjedő rendszeres ivászat ellen.

Portsmouth, ahol a fiatalok közt nagyon elterjedt az alkoholfogyasztás, már alkalmaz egy alkoholproblémákra specializálódott iskolai védőnőt, Suzanne Moore-t, aki középiskolás gyerekekkel fog foglalkozni.
"A feladatom segíteni a fiatalokat, hogy változtatni tudjanak életmódjukon. Nem az a cél, hogy megmondjam nekik, mit tegyenek, sokkal inkább arra kell odafigyelnem, mihez van nekik igazán kedvük." - idézte őt a Daily Express.
"Megpróbáljuk megmutatni nekik, hogyan állhatnak ellen a csordaszellemnek, aminek látszólag jelentős szerepe van a nagyon fiatal gyerekek rendszeres alkoholfogyasztásában. A kisgyerekek azonban legtöbbször otthon isznak alkoholt, ahol túl könnyen hozzájutnak, így a szülőket is be kell vonnunk a beszélgetésbe. A nagyobbakkal pedig az ésszel történő ivásról kell beszélgetni és arról, milyen összefüggés van a lerészegedés és a tinédzserkori terhességek között." - nyilatkozta Laura Tollerton, egészségügyi dolgozó.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


