Alapvető változás zajlott le
Halasztják az anyaságot: egyre több nő szül 45 év felett
A tavaly született brit csecsemők csaknem felét harmincon túli anya szülte, és a csütörtökön publikált legfrissebb hivatalos adatok szerint a 45 éven felüliek gyermekvállalása is kiugróan magas.
2010.10.25 11:00MTIMíg 1988-ban a gyermekek 28 százaléka született 30 éven felüli anyától, 1999-ben 45 százalékuk, tavaly pedig már 47 százalékuk. A statisztika szerint 1988-ban 507 újszülött édesanyja volt 45 éves vagy annál idősebb, 2009-ben már 1619 kisbaba jött világra az ebbe a korcsoportba tartozó anyáktól.
Alapvető változás zajlott le az utóbbi két évtizedben a gyermekvállalás terén: egyre több nő halasztja az anyaságot életének későbbi szakaszára - vonta le a következtetést a brit Országos Statisztikai Hivatal adataiból a telegraph.co.uk hírportál.
A szakértők szerint a jelenség hátterében részben az áll, hogy javult az anyák egészségi állapota.
Emellett a nők manapság már később fejezik be tanulmányaikat, és azt követően inkább a karrierjükre összpontosítanak - és persze az anyagi természetű aggodalmak is hátráltatják a gyermekvállalási kedvet.

A 45 éves korban vállalt anyaság húsz éve még egyértelműen kockázatosnak számított, a kórházi szakzsargon is érzékeltette a különbséget.
A bábák és ápolónők "idős anyának" nevezték az ilyen korban szülő nőket, bár az orvosok szerint a megjelölés sohasem volt hivatalos terminológia.
A "koros első szülő" kifejezés azonban ma is használatos az olyan anyáknál, akik 35 évesnél idősebb korukban szülik első gyermeküket. Számos közismert személyiség példája is erősíti a trendet.
Cherie Blair, a volt brit kormányfő felesége 45 esztendős volt, amikor legkisebb fia, Leo 2000-ben megszületett. A filmvilágból Jane Seymour vagy Nicole Kidman is megemlíthető, míg a modellek közül Jerry Hall.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06