Szakértőnket kérdezzük

Mindent az egészségről - 2. rész

A ma.hu új sorozatot indított az egészséges életmódról, a táplálkozásról, a világ működéséről, a betegségekről és arról, mit kellene másképp csinálnunk. Szász Gyula életmód tanácsadót kérdezzük a továbbiakban is arról, hogyan élhetünk egészséges életet?

2010.10.11 09:00ma.hu

Tehát ott tartottunk, hogy elárulod nekünk: mit javasolsz, hogyan kezdjünk neki?

Említettem, hogy szükséges annak képessége, hogy el tudjuk választani a működőt a működésképtelentől. Ez a képesség megtanulható, semmi nem kell hozzá, csak nagyon stabil alapok.

Ezeket a jelenlegi oktatási rendszerben hiába keressük, nem lesznek ott megtalálhatóak. Sajnos hamis adatokra épül rá az egész.

Megfelelő tudás, megfelelő alapok nélkül ma már senkire sem vár egészség.

Azokra az oktatási hiányosságokra gondolsz, amiről az előző részben beszéltünk?

Igen, azokra és ezek közül leginkább arra a jelenségre, amit negatív tudásnak hívtam. A sok hamis adatra, ami egy „jól tájékozott” emberhez fiatal korára eljut.

Ha ezekre az alapokra próbálunk egészséges életmódot építeni, nos, akkor igen nehéz dolgunk lesz. Tehát először is újra kell építeni az alapokat.

Ehhez kell az a nézőpont, ami képessé tesz minket arra, hogy a „mindenki tudja, hogy…” típusú adatokat eldobjuk és behelyettesítjük azokat az igazsággal.

Nekem nagy szerencsém volt ebben, mert mindig gyanús volt, ha valamit kórusban mondtak az emberek. Már gyermekkoromban is.

Mondanál egy példát erre?

Adok egy olyan példát, ami mostanában jól megfigyelhető és bárki ráismer a konkrét jelenségre is. Hirtelen, a semmiből előtűnik valami fantasztikus recept valamilyen problémára. A múltkor a fogyást mondtam, maradjunk ennél.

Tehát berobban a köztudatba egy új termék, csodarecept arra, hogyan szabaduljunk meg kilóinktól. A produkció maga természetesen harmat gyenge, maga a termék silány, de sebaj, mert mindjárt ott terem mellette néhány celeb, akik nagyon hitelesen kiállnak mellette.

Akár már több kilót le is adtak és akár egyre többen is lesznek. A háttérben persze egy szöveget olvasnak egy stúdióban egy papírról, némi gázsiért és talán a terméket soha nem is látták. Ez az embereket nem érdekli, mert nekik égető a vágy, hogy végre lefogyjanak!

Tökéletes média gépezet indul be, az emberi érzelmekre és vágyakra építve, így az olcsón előállított, tökéletesen működésképtelen, esetleg ártalmas termék széles körben gazdára talál.

A példa tanulsága a következő: aki ismeri ezeket a folyamatokat és átlátja, átérzi, hogy ez az egész mennyire izzadságszagú, az nem dől be neki, esetleg mosolyog rajta.

Ez a kisebbség lesz, hiszen nem véletlenül fizetnek meg celebeket, a dolog nyereséget fog termelni, függetlenül attól, hogy a fogyasztó lefogy, meghízik vagy megbetegszik.

Akkor most azt mondod, hogy minden átverés?

Természetesen nem. Csak arról beszéltem, hogy miképpen néz ki, ami valószínűleg az. Arról beszéltem, miből ismerhetjük fel. Vannak működő dolgok is. Az igazán jó dolgok csendben terjednek, nagy tömeg és csinnadratta nélkül.

Hatalmas egészségügyi eredmények születnek nap, mint nap, különösebb elismerés és média nélkül. Emberek gyógyulnak meg rákból, cukorbetegségből, magas vérnyomásból megfelelő életmódra való váltással, médiacsendben.

Ezek az emberek általában orvosuk tanácsára elhagyják szükségtelenné vált gyógyszereiket is. Egyvalami közös bennük: utána már más emberek. Megértettek valami fontosat önmagukkal és a világgal kapcsolatban. Többször már nem verhetők át.

Hamar megértik azt is, hogy a tömeg már nem velük van. A tömeg ugyanis továbbra is kórusban ismételgeti azt, amit a tévében mondanak nekik.

De van egy rendkívül jó hírem is, amit ők általában nem is tudnak: egyre többen és többen vannak. Ők már szabad emberek, többé nem lehet átejteni vagy megfélemlíteni őket sem a rádión, sem a tévén keresztül.

Ekkora ellenséged a tévé?

Úgy gondolom, hogy ma a legkomolyabban használt eszköz arra, miképp hozzunk létre lebutított, hipnotizált, megfélemlített tömegeket. Egy mondatban számomra ennyi. Sajnos az eredeti tanító, nevelő, kulturális szerepe teljesen eltűnt.

Csak az erőszak és a szenny ömlik belőle, amit még akkor is nehéz elkerülni, ha az ember épp csak egy adott műsorra kíváncsi. A műsort ugyanis több reklámblokk és ajánló szakítja meg.

Utaltam erre a múltkor is, de most konkréten kimondom: az egészséges életmódnak határozottan nem része a tévénézés és a rádióhallgatás. Erre sokan felhördülhetnek, de sajnos ezek a hazánkban fogható médiák jelenlegi formájukban alkalmatlanok arra, hogy értéket közvetítsenek.

Miután értéktelenséget közvetítenek, ezzel aláaknázzák a jövő generációt mind erkölcsileg, mind pedig szellemi értelemben.

Olyan példákat mutatnak, amelyek követése nem a társadalom felemelkedése, hanem a bukása felé mutatnak. Ez pedig ebből adódóan hanyatláshoz fog vezetni, ha nem változtatunk rajta. Mindenkinek lehetőségeihez mérten kell cselekednie.

Én nem tartom bekapcsolva a készüléket két éves kislányom miatt sem és önmagam miatt sem.

Viszont tökéletesen megértem azokat az emberek, akiknek az első dolguk, hogy hazaérve bekapcsolják.

Miben látod ennek az okát?

Az embere alapvetően egy szellemi lény, tele érzelemmel és érzelemre való igénnyel. Mint mondtam, véleményem szerint egy modern rabszolgaságban élünk. A világ anyagiassá, érzelemmentessé vált.

Olyan értékek - a társadalom alapértékei - váltak képletesen árucikké, mint a család, a szex, a boldogság és az egészség. Az ember viszont még mindig igazi érzelmekre vágyik, ami egy átlagember életében is bőségesen kínálkozna, de itt belép egy fontos tényező.

A média nagyon erős érzelmekkel dolgozik. Negatív, sokkoló irányban. Ha megfigyeljük, érzelmi hullámok keresztül-kasul, túlnyomó részt a negatív irányban. Ez jobban eladható, sajnos nagyobb közönséget vonz.

Sokkal lebilincselőbb, sokkal alaposabban felépített, igazi profikkal a háttérben. Ők talán nem is tudják, mekkora pusztítást végeznek ezzel, amellett, hogy kiváló és elismert szakemberek a szenzációgyártásban.

Kiölik ugyanis az emberekből azt, hogy az érzelmeket egyrészt a pozitív irányban keressék, másrészt pedig saját maguk által determinált módon találják meg önmagukban, a családjukban, munkájukban vagy egy értékes filmben vagy könyvben.

Szegény emberek nem tudják, hogy tudat alatt valójában érzelmi hatásokat keresnek, és ezt találják meg a bulvárban és a tévében. Közben viszont elkorcsosulnak tőle és a hatása alá kerülnek. Végül odáig jutnak, hogy elhiszik a média két fő alapgondolatát: a világ rossz és nincs mit tenni ez ellen. Innen már nehéz lesz a visszaút.

Nagyon sok embert szoktam látni bevásárlás közben, kosarukban egy jó kis bulvárlappal. Ilyenkor arra gondolok, ha azt mind elolvassa és mind megeszi, megissza, amit még mellé élelmiszer gyanánt vásárolt, akkor a gyógyszeriparnak igazán nincs miért aggódnia.

Talán egy új generáció meg fogja ezt érteni, mert lesz esélye, hogy eljusson odáig, hogy megértsen dolgokat a világról. Pont ehhez kell egy olyan oktatás, ami azokra a kérdésekre ad választ, amelyekről az előző részben beszéltünk.

Akkor marad a kérdés, hogyan kezdjünk neki az egészséges életmódnak?

Egyszerű. Először is erősen fel kell, hogy merüljön ennek igénye. Meg kell értenünk, hogy ez nem fog lemondásokkal járni, hiszen minden, amit el fogunk hagyni, tudásból és megértésből fog származni. Emiatt hiányozni sem fog igazán.

Képesnek kell lennünk tanulni, olvasni, egy könyvet igazán megérteni. Azért mondok könyveket, mert az ez irányú valódi tudás jelenleg könyvekben elérhető. Nagyon sok embernek gyatra a szókincse, vagy nem ért meg szakkifejezéseket.

Ha életmód könyvet olvasunk, legyen kéznél szótár. Én nem hiszek abban, hogy meg lehet érteni, ki lehet következtetni egy olyan mondatot, ahol egy vagy több szó ismeretlen. Ez után jön az, hogy a megfelelő könyveket olvassuk el. Nekem van egy tíz, tizenöt könyvből álló gyűjteményem, ami bárki számára megadja az alapokat. Ezután következik olyan húszórányi film anyag.

Ennek az eredménye egy tökéletesen új, de már szabad ember, aki érti, hogy miképp kell saját helyzetét megoldania. Önállóan!

Akkor nem adsz konkrét tanácsokat?

Én elsősorban abban hiszek, hogy az éhező embernek nem halat, hanem hálót kell adni. Természetesen tanácsokat is adhatok, de az a „hal” kategória.

Szeretem a problémákat alaposan és gyökeresen megoldani, emiatt inkább hiszek egy ember oktatásában, mint abban, hogy majd a tanácsadó bácsi jó pénzért mindig segíteni fog.

Az élet megérthető és jól is élhető, az egészség elérhető és visszaszerezhető.

Ehhez kell ez a sok könyv és film. Sajnos nem megy kevesebbel, de aki ettől visszaretten, az általában nem is gondolja komolyan, vagy nem gondolkodik elegendően hosszútávon. Ezeket a könyveket nem elég elolvasni, meg is kell érteni teljesen.

Ez nem az egyetértést jelenti, csak azt, hogy eljusson hozzánk a szerző alapgondolata. Én sem értek minden szerző minden gondolatával egyet, de ettől még az alapgondolatok lehetnek tökéletesen helytállóak. Tehát egyszóval: az első lépés a tanulás.

Aki ennél kényelmesebb, vagy nem szeret olvasni, az mit csináljon?

Az is egyszerű. Kukába az újsággal, tévével, rádióval. Keressen valódi emberi kapcsolatokat, találkozzon barátaival, kiránduljon, sétáljon.

Beszélgessen élőben, ne telefonon vagy interneten. Pihenjen, társasjátékozzon a bulvár olvasgatása helyett. Aki ezt komolyan veszi, döbbenetes eredményeket fog tapasztalni, rövid időn belül.

Talán még az olvasáshoz és a tanuláshoz is megjön a kedve. A világ ugyanis valódi és nem rossz, mint ahogyan az le van festve, hanem jó és kihívásokkal, lehetőségekkel van tele bárki számára. (folyt.)

Kapcsolódó írások:

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.