2,3 kilogramm súlyfelesleg olvadhat le rólunk?
Már két pohár víz is segíthet a fogyásban
Virginiai szakemberek kutatása szerint, ha a fogyókúrázok a napi három főétkezés előtt mindig megisznak két pohár vizet, akkor átlagosan 2,3 kilogramm súlyfeleslegtől szabadulhatnak meg könnyedén.
2010.08.24 12:39MTIszámolt be a BBC brit közszolgálati médium internetes oldala (www.bbc.co.uk).
A kutatók 12 héten át 48 idősebb felnőtt bevonásával tesztelték az elméletüket. Az 55 és 75 éves kor közötti résztvevőket két csoportra osztották. Az első csapatba tartozók kalóriaszegény étrendet követtek, ám nem ittak vizet a főétkezések előtt. A második csoport tagjai szintén alacsony kalóriatartalmú ételeket fogyasztottak, és minden étkezés előtt megittak két pohár vizet. A szakemberek az Amerikai Kémiai Társaság Bostonban megrendezett nemzetközi találkozóján ismertették az eredményeiket. A 12 hetes kísérlet végén azok, akik rendszeresen ittak vizet a napi étkezések előtt, nagyjából 7 kilogrammot fogytak, azok pedig, akik csak a kalóriaszegény étrendet követték mindössze 5 kilogramm feleslegtől váltak meg. Korábbi tanulmányok már bebizonyították, hogy azok a középkorú, illetve idősebb emberek, akik a főétkezések előtt megisznak két pohár vizet, nagyjából 75-90 kalóriával kevesebbet esznek. A kutatók ugyanakkor arra is figyelmeztetnek, hogy míg a vízivás valóban a teltség érzetét kelti a gyomorban és nulla kalóriabevitelt jelent, addig túlzott fogyasztása komoly egészségügyi problémákhoz vezethet.
Brenda Davy, a Virginiai Műszaki Főiskola és Állami Egyetem professzora és egyben a tanulmány vezető szerzője elmondta, hogy a mostani volt az első olyan, szúrópróbaszerűen ellenőrzött kísérlet, amely a vízfogyasztás és a fogyókúrás étrend kapcsolatát vizsgálta. Véleménye szerint a vízivás azért bizonyul ilyen hatásos módszernek, mert kalóriamentes és jól megtölti az ember gyomrát.
"Az embereknek sokkal több vizet és jóval kevesebb cukrozott, magas kalóriatartalmú folyadékot kellene inniuk. Ez egy rendkívül egyszerű módja a súlyproblémák kezelésének" - tette hozzá.
A szakemberek szerint a diétás, illetve az édesítőszerrel készült italok szintén segíthetnek a kalóriabevitel csökkentésében és a fogyásban. Davy ugyanakkor int mindenkit a cukrozott szénsavas üdítőktől, amelyekben dobozonként mintegy tíz teáskanálnyi cukor található. A tanulmány a texasi Közegészségügyi és Vízkutatási Intézet (IPWR) támogatásával készült.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


