"Pedofília" állami engedéllyel?
Házasság: nem csak 16 éven felülieknek
Pártolja 16 év alatti muszlim lányok házasságkötését Malajzia egy tagállama, még pénzt is ad az igen ifjú pároknak az önálló élet segítéséhez.
2010.08.14 14:06MTI
A déli Malacca államról van szó, melynek főminisztere, Ali Rustam szerint az intézkedéssel kevesebb lehet az elhagyott csecsemő, kiket leányanyák szülnek. Az idén az államban 174 magára hagyott csecsemőt találtak, közülük 14-et szült 16 évnél fiatalabb lány.
Malajziában egyébként eddig is szabad volt muszlimok körében 16 év alatti lányoknak férjhez menniük a pubertás kor elérése után szüleik és a helyileg illetékes iszlám bíróság belegyezésével. Hivatalosan azonban a nem muszlim lányok nem köthetnek házasságot 16, a fiúk pedig 18 éves koruk előtt. Malajzia lakosságának kétharmada muszlim, ám a muszlimok körében sem gyakori a gyerekházasság. Malacca állam túl azon, hogy immár bátorítja a nemi életet élő muszlim fiatalok frigykötését, bő 30 ezer forintnyi, egyszeri összeggel tervezi segíteni családalapításukat.
A Women's Aid nevű tekintélyes helyi emberi jogi szervezet szerint a gyermekházasság a pedofíliával rokon jelenség, legalizálása "visszalépés", ezért Ali Rustam főminiszternek le kellene mondania.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


