Bilincsbe veri a kicsiket a számítógép
Le lehet választani a képernyőről a gyereket?
Néhány évvel ezelőtt még a Barbie baba, az Action man figura és az Én kicsi pónim voltak az elengedhetetlenül szükséges játékszerek; ma már a legújabb számítógépes játékok a nyerők.
2010.07.31 09:49medipress.huMár a legkisebb gyerekek is ezért nyúzzák a szüleiket. Dr. Alex Yellowlees pszichiáter azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy a fiatalok gyorsan képernyőfüggővé válhatnak.
Ráadásul a szülők is túlságosan nagymértékben alkalmazzák segédeszközként a számítógépes játékokat, olyannyira, hogy egyesek már-már bébiszitterként használják azokat. Bár hivatalosan nem számít függőségnek, egyre több szülőt és szakembert aggaszt a fiatalok növekvő száma, akik az elszigeteltségben játszott számítógépes játékok kedvéért lemondanak minden normális tevékenységről és a családi életről.
Nem ritka az sem, hogy a gyerekek hat-nyolc órát töltenek a számítógép előtt naponta.
Aggasztó jelek
Ráadásul egyre több gyerek kezdi megtapasztalni a számítógépes játékok negatív hatásait. A szülőknek a következő jelekre érdemes odafigyelniük: a csukló ínhüvelygyulladása és nyakfájdalom, depresszió, kedélyhullámzás, félbeszakítás vagy korlátozás esetén dühkitörések, a normális társas érintkezés és a barátokkal végzett tevékenységek kerülése, elszigetelt tartózkodás a külön szobában (még étkezések idejére is), romló iskolai teljesítmény és figyelemhiány a tanórákon.
Mit tehet a szülő
Rengeteg eszköz áll a szülők rendelkezésére. Meg kell tanulniuk a kommunikáció művészetét gyermekükkel, hogy a gyerek úgy érezze, elismerik és odafigyelnek rá. Érdemes korlátozni a számítógépezéssel töltött időt, és nem szabad a számítógépet zárt vagy eldugott helyiségekben tartani, inkább a nyitott terekben.
Oda kell figyelni arra is, mit nézegetnek a gyerekek az interneten, és időnként le lehet ülni velük játszani a számítógéppel. Emellett érdemes más családi programokba, például sportolásba vagy klubéletbe is bevonni őket, hogy fokozzuk a gyermek sikerélményét. A szülőknek nem szabad bébiszitterként vagy hivatásos szórakoztatóként használni a számítógépet.
Itt az ideje, hogy újra a gyermekünk életének részesévé váljunk, ha el akarjuk kerülni a függőséggel járó súlyosabb problémákat, a teljes elszigetelődést és a szociális éretlenséget ebben a kritikus életszakaszban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


