Védi az agyat a nedű
Csökkenti a szélütés esélyét a vörösbor
A piros szőlő legfontosabb hatóanyaga, amely a borban is benne van, csökkenti szélütés esetén az agyi károsodás mértékét. A sokak számára reményt keltő vizsgálat eredményeit a Journal of Experimental Neurology közölte.
2010.04.24 15:00MTIA vörösborban egész sor bioaktív anyag található, amelyek közül az utóbbi években a rezveratrol lett a legismertebb.
Vizsgálatok igazolták, hogy ez a polifenol mind a rosszindulatú daganatok előfordulását, mind a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát jelentősen csökkenti.
Sylvain Doré vezetésével a Johns Hopkins Orvostudományi Egyetem munkatársai egereken kísérleteztek.
Az egészséges állatok egyetlen alkalommal, mérsékelt adagban kaptak rezveratrolt, majd a vizsgálók két óra múlva az erek elzárásával agyi katasztrófát idéztek elő.

Azt találták, hogy azok az egerek, amelyek korábban rezveratrol kezelésben részesültek, sokkal kisebb mértékű agyi károsodást szenvedtek, mint a kezeletlen állatok.
A kutatók úgy vélik, hogy a rezveratrol a hemoxigenáz nevű enzim szintjét növeli. Ez az enzim védi az idegsejteket a károsodástól. Amikor az agyi katasztrófa a vérellátás megszűnése miatt bekövetkezik, ennek az enzimnek a magasabb szintje mérsékli az idegsejtek sérülését.
Az előzetes rezveratrolkezelésben nem részesülő egerek agysejtjeit a hemoxigenáz enzim nem óvta az oxigénhiánytól, így azok elhaltak és ez az állatok pusztulásához vezetett.
"Vizsgálatunk eredménye szerint, a rezveratrol fokozza az agyszövet ellenállását a vérellátás zavara ellen" - mondta a munkacsoport vezetője. Évekkel ezelőtt a francia paradoxon fogalma terjedt el.
A francia ellentmondásnak az a lényege, hogy miközben a franciák sokkal több telített zsiradékot fogyasztanak, mint több környező ország polgárai, magasabb a koleszterinszintjük is, mégis sokkal kevesebb körükben a szívinfarktus okozta halál, mint a szomszédos országokban.
Ezt több szakember a helyi vörösbor rendszeres, de mérsékelt fogyasztásával magyarázta. Doré professzor fölhívja a figyelmet arra, hogy eredményeik alapján hiba lenne, ha bárki is rezveratrolt tartalmazó táplálékkiegészítőt, multivitamin-készítményt kezdene szedni.
Vizsgálatuk nem jelenti azt, hogy az ilyen szerek bármilyen adagban is kedvező hatásúak. Ezek állatkísérletes adatok és klinikai vizsgálatokra van szükség emberekre vonatkozó ismeretekhez.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


