Függőség, lámpa alatt
A szolárium olyan, mint az alkohol
A szolárium látogatása nemcsak kellemes barna színt kölcsönöz az ember bőrének, hanem a kedélyállapotot is javítja, és ezáltal függőséget okozhat. Egy amerikai tanulmány szerzői azt állítják, hogy a rendszeres szoláriumozók az alkoholistákhoz hasonló tüneteket mutatnak.
2010.04.20 17:54MTIA Memorial Sloan-Kettering Rákközpont és az Albany Egyetem (New York állam) kutatói az "Archives of Dermatology" szaklapban megjelent tanulmányukban 421 diákot figyeltek meg, akik közül 229 a vizsgálatot megelőző évben rendszeresen feküdt az UV-csövek alatt.
Az utóbbi csoport 12 hónapon belül átlagosan 23 alkalommal használta a szoláriumot, annak ellenére, hogy tudott az UV-sugarak bőrrákkockázatáról. A szoláriumhasználók 70 százaléka ezek után szabályos "barnulási függőség" jeleit mutatta: a szoláriumozást nemcsak a barna bőrrel kapcslaták össze, de a pihenéssel, a hangulatjavítással és a társasággal is.
Az UV-sugárzással kapcsolatos veszélyek ellenére a fiatal barnulók száma egyre nő. A rendszeres szoláriumozás azonban a más függőségekben szenvedő betegekéhez hasonló magatartáshoz vezethet - vélik a tanulmány szerzői.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
- 22:19 Ruszin Zsolt: 126 milliárd forintot követel vissza a MOL egy uniós bírósági ítélet után
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


