Felépültek
Tesztelik a melanoma elleni vakcinát
Az előrehaladott állapotban lévő melanomás páciensek egy része is teljesen felépült egy tesztelés alatt lévő vakcinától, amely csak a tumorsejteket támadja meg és sértetlenül hagyja az egészséges sejteket - adta hírül a The Telegraph című brit napilap.
2010.04.12 14:28MTIHoward Kaufman, a chicagói Rush egyetemi orvosi központ munkatársa elmondta, hogy tanulmányuk megmutatta, egyes előrehaladott állapotú melanomás páciensek is meggyógyulhatnak, és mások állapota is javul a szer hatására.
"Évente emberéletek ezreit menti majd meg" - tette hozzá. A vakcinát Nagy-Britanniában is tesztelték, ahol az elmúlt 25 évben a melanoma aránya nagyobb ütemben emelkedett, mint más gyakori ráktípusoké, évente mintegy kétezren halnak meg miatta az országban. Ebben a tanulmányban ötven, előrehaladott állapotban lévő melanomás brit páciens vett részt, akiknek már nem jósoltak kilenc hónapnál hosszabb életet.
A kutatók megállapították, hogy 16 százalékuk teljesen felépült a vakcina alkalmazása után, és legalább négy évig tünetmentesek maradtak. A betegek további 28 százalékánál legalább felére csökkent a tumor mérete. A meghökkentően jó eredmények alapján az OncoVEX elnevezésű vakcina III-as fázisú klinikai próbái is megkezdődnek - közölte az EurekAlert internetes tudományos portálon a központ nevében Kaufman. A klinikai kipróbálás most induló szakaszában összesen 430 melanomás páciens vesz részt szerte az Egyesült Államokban.
A vakcinát közvetlenül a tumorba fecskendezik be kéthetente egyszer, legfeljebb 24 alkalommal. A résztvevő önkénteseket az első adag vakcinát követően két évig követik nyomon.
Az OncoVEX-et eredetileg a herpeszvírus ellen fejlesztették ki, a kutatók véletlenül fedezték fel, hogy a vakcina megtámadta a rákos szöveteket, amikor tévedésből rossz helyre tett, tumorsejteket tartalmazó Petri-csészébe került a szer.
Remények szerint a szer levédése felgyorsul és öt éven belül piacra kerül.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:22 Halálos áldozata is van a Texast sújtó árvizeknek és súlyos esőzésnek
- 22:21 Friss felmérés szerint a katalánok 41 százaléka támogatja a függetlenséget
- 21:21 Palesztinpárti és klímaaktivisták foglalták el egy belgiumi egyetem kampuszát
- 20:19 Navracsics Tibor: Magyarország jól használja fel az uniós pénzeket
- 19:18 Orosz külügyminisztérium: következményei lesznek, ha brit fegyverrel támadják Oroszországot
- 18:18 Matolcsy György felszólalt a Dubai FinTech Summit nyitó eseményén
- 17:17 Kibervédelmi intézet: nagy összegű pénznyereményre hivatkoznak telefonos csalók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06