Egészségesebb táplálkozás, nagyobb higiénia
Tovább élünk! Két évtizeddel nőtt a várható élettartam a Földön
A Földön a várható élettartam 47-ről 68 évre emelkedett az ötvenes évek óta - áll az ENSZ hétvégi jelentésében.
2010.04.11 17:47MTIA javulást többek között az egészségesebb táplálkozással, jobb higiéniai körülményekkel, és a fertőző betegségek elleni hatásosabb védekezéssel magyarázzák.
A Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár által kiadott jelentés szerint eltolódás figyelhető meg az elhalálozás kor szerinti lebontásában: csökken a fiatalkori, míg növekszik az idősebb korban bekövetkezett halálozás. Ez utóbbi korcsoportban az embereknél nagyobb eséllyel alakulnak ki olyan, nem ragályos betegségek, mint például a cukorbetegség, a rák, valamint a szív- és légzőszervi megbetegedések. A jelentés az 1950-1955 és a 2005-2010 közötti adatokat veti egybe, és míg fél évszázaddal ezelőtt 47 éves kor volt az átlagos várható élettartam, addig ez mára 68 évre emelkedett.
Az idősebb korban - azaz a hatvan év fölötti népességnél - előforduló elhalálozás aránya globálisan a korábbi 26 százalékról 54 százalékra emelkedett. Világszerte változott a halálesetek oka is. Míg az ötvenes években a fertőző kórok voltak az elhalálozások fő okai, addig mára - a Szaharától délre eső afrikai országok kivételével - a nem fertőző betegségek kerültek előtérbe. Afrikában azonban továbbra is magas az AIDS-es és egyéb fertőző betegségek aránya. Mivel a nem fertőző betegségek nagyobb része krónikus és hosszabbtávú kezelést igényel, az ENSZ jelentése azt ajánlja: a nemzeti kormányok törekedjenek arra, hogy minél később lépjenek fel ezek a betegségek.
Elsősorban az ezekkel összefüggő kockázati faktorok csökkentésére kell összpontosítani: a túlsúly (elhízás) elkerülésére, a több mozgás, testedzés szorgalmazására valamint az alkoholfogyasztás és a dohányzás visszaszorítására. Ugyancsak felszólítja a kormányokat, hogy növeljék - mindenekelőtt a fejlődő országokban - az egészségügyben dolgozók létszámát.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


