Jobb a kedv, többet nevetünk

Tavasszal tombolnak hormonjaink

Tavasszal az embernek jobb a kedve, többet nevet, flörtöl és jobban érzi magát. Ez elsősorban a kikelettel járó fokozódó napfény jótékony hatásának köszönhető.

2010.03.27 11:44MTI

Alexander Lerchl, a brémai Jacobs Egyetem hormonbiológusa elmondta: pszichológiai kutatások bebizonyították, hogy a fény hatására kezdünk kilábalni a télből. Az emberi szervezetben a sötétben, éjszaka termelődő melatonin nevű hormon irányítja az alvást. Mivel télen hosszabb ideig tart a sötétség, így napközben is magas a melatoninszint, ezért vagyunk álmosak.

A nyár közeledtével azonban világosabb lesz, egyre jobban lecsökken a melatonin mennyisége, az emberek éberebbé és aktívabbá válnak. A napfény serkenti a melatonin "ellenfelének", a boldogsághormonként is ismert szerotininnak a termelődését. A tavaszi feldobottság érzése emellett növelhető sportolással is. A férfiak szervezetében a tesztoszteron nevű nemi hormonnak éves ritmusa van: tavasszal és nyáron több tesztoszteron termelődik, mint a fennmaradó időszakban.

Ilyenkor a férfiak a hormonszint hatására sokkal jobban érzik magukat. Az állatok esetében az évszakok befolyásolják az utódok világra hozatalát is. A születéseket elsősorban az év azon időszakára "időzítik", amikor a legjobbak a túlélési esélyek - ez az időszak pedig többnyire a tavasz. Az emberek esetében a hatvanas évek óta nem létezik ilyen ritmus - fejtette ki Lerchl.

Manapság a legtöbb gyermek decemberben fogan, a tudós véleménye szerint pedig ennek az az oka, hogy a biológiai ritmust felváltotta egy szociológiai ritmus. Korábban ugyanis sokkal nagyobb jelentősége volt az időjárásnak, mint ma, amikor a központi fűtés idejében a külső tényezők már nem sokat nyomnak a latba. Decemberben gyakrabban bújnak össze a párok, emellett pedig ebben a hónapban az ünnepeknek köszönhetően több idő jut a gyermeknemzésre is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.