2 milliárd ember már fertőzött
Áttörés: TBC- gyógyszert fedeztek fel a tudósok!
Ausztrál tudósok felfedeztek egy új szert, mely nem fertőző szakaszában gyógyíthatja a tuberkulózist - ez az elmúlt ötven év első nagy áttörése lenne a tbc gyógyításában.
2010.03.24 18:00MTINick West bakteriológus szerdán jelentette be, hogy a Sydneyben működő Centenary Institute kutatói kifejlesztettek egy szert, amely megküzd a betegséggel, még mielőtt az eluralkodik, így több millió ember életét mentheti meg világszerte.
"Egy fehérjét vizsgáltunk, amely a tuberkulózis (baktériumának) túléléséhez szükséges, és némi sikert értünk el egy gyógyszer kifejlesztésében, amely gátolja ezt a fehérjét" - közölte West. A szakemberek a következő hónapokban a szer teljes hatását kutatják.
West szerint ez lenne az első eset, hogy az alvó baktériumok ellen is hatásos szert vetnek be, vagyis a nem fertőző szakaszban lévő tbc is kezelhető lenne. A jelenleg használt antibiotikumokat ugyanis csak akkor lehet alkalmazni, amikor a korábban alvó baktérium már aktiválódott.
"Ez alapvető probléma, hiszen tíz emberből, akinek látens tbc-je van, egynél ki fog alakulni a kór aktív formája, megbetegszik és fertőző lesz" - tette hozzá West. Becslések szerint a világ népességének harmada, mintegy két milliárd ember fertőzött tuberkulózissal, a betegség a leggyorsabban Délkelet-Ázsiában terjed, és egyre gyakoribb a gyógyszereknek ellenálló baktériumtörzs is.
Kapcsolódó írások:
- Bioüzemanyag készülhet a tuberkulózist okozó baktériumból
- Új, gyors és pontos TBC-teszt
- Újfajta antibiotikumok a tbc és egyéb bakteriális fertőzések ellen
- TBC - tényleg legyőztük az egykori "Morbus Hungaricust"?
- Támad a tbc legveszélyesebb fajtája Dél-Afrikában
- Létfontosságú a gyógyszerrezisztens tbc gyors diagnózisa
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


