Most fordulunk a másik oldalunkra
"Jobb lábbal feküdni" - ma van az alvás világnapja
A tavaszi napéjegyenlőséget megelőző pénteken - idén március 19-én - tartják az alvás világnapját. Ettől kezdve rövidebbek ugyanis az éjszakák a nappaloknál, s a hónap végén kezdődő nyári időszámítás is az óra-visszaállítással előidézett "alvásmegvonásra" figyelmeztet. Magyarország 2009-ben csatlakozott először a World Sleep Day eseményeihez.
2010.03.19 10:25MTIÉletünk majdnem harmadát alvással töltjük, egy 70 esztendős ember 23-25 évet alszik át. De ez nem idővesztegetés, az alvás során regenerálódik szervezetünk, a vérnyomás és pulzusszám csökkenése tehermentesíti a szívet a nappali feszültség után.
Egy felnőttnek átlagosan 7-9 óra alvásra van szüksége, de persze vannak kivételek, a feltaláló Edison például 4 óránál többet soha nem aludt, Albert Einstein viszont állítólag 10-11 órát. Kutatások szerint korábban halnak meg azok, akik az átlagos 8 óránál rendszeresen többet, vagy kevesebbet alszanak naponta. A napi hét és fél óránál kevesebb alvás egyharmaddal növeli a szív- és érrendszeri problémák, a szívinfarktus és az agyi érkatasztrófák (stroke) előfordulását. Az orvostudomány az alvászavarok mintegy 80 fajtáját tartja nyilván. Az egyik leggyakoribb a horkolás, a nők 20, a férfiak 40 százaléka horkol alvás közben. Veszélyes az alvás közbeni légzéskimaradás, amely miatt a vér oxigéntartalma akár harmadára is csökkenhet. Ilyenkor a szervezet vészreakciója egy nagy lélegzetvétellel jár, ennek hangos tünete a horkantás. Ezt a folyamatot nevezzük alvási apnoénak, ami súlyos esetben szinte az egész alvási szakasz alatt ismétlődik.
Ezek a visszatérő oxigénhiányos állapotok hosszú távon minden szervet károsítanak, főként a központi idegrendszert, de a szívet és az érrendszert is.
Minden légúti elzáródás után jelentősen emelkedik a vérnyomás, ezáltal nő a szívinfarktus, az agyvérzés esélye. Magyarországon is növekvő népegészségügyi problémát jelentenek az alvászavarok, amelyek a lakosság 30 százalékát érintik.
Az inszomnia jele lehet, ha valaki nehezen alszik el, s léteznek úgynevezett átalvási problémák is, amikor valaki egy rossz álom vagy bármi egyéb miatt riad fel, majd képtelen újból elaludni. A napi hat óránál kevesebb alvás elősegítheti betegségek kialakulását, ronthatja a már meglévő betegséget és a gyógyulási esélyt. A rosszul alvó ember teljesítménye csökken, romlik az életminősége. A betegséget gyógyszerrel és anélkül is lehet gyógyítani, hazánkban öt városban működik alvásdiagnosztikai és terápiás centrum.
Egy külföldi kutatás szerint a nők általában jobban alszanak partnerük nélkül, míg a férfiaknál ez éppen fordítva van: az ő álmuk sokkal nyugodtabb és pihentetőbb, ha partnernőjük mellett töltik az éjszakát. Megdöbbentő adattal szolgált egy, a magyar alvásszokások megismerésére, alváskultúránk feltérképezésére végzett tavalyi felmérés: a válaszadók 70 százaléka ritkán vagy soha nem érzi úgy, hogy eleget aludt volna.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
- 17:40 A leendő északmacedón miniszterelnök az ország régi nevét akarja használni
- 17:00 Izraeli miniszter: erkölcsi vakság és történelmi bűn Izrael vezetőinek elítélése
- 16:39 A belgiumi Genti Egyetem megszakítja a kapcsolatokat három izraeli intézménnyel
- 16:35 A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze elfogatóparancs kiadását kérte az izraeli miniszterelnök és a Hamász ellen
- 16:32 Engedélyt kapott Julian Assange, hogy fellebbezést nyújthasson be amerikai kiadatása ellen
- 16:31 Az iráni elnök és az iráni külügyminiszter is meghalt a vasárnapi helikopterbalesetben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06