15%-kal emelik a veszélyt
Vigyázat! Az antidepresszánsok növelik a szürkehályog kockázatát
A Brit Kolumbia Egyetem, és a McGill Egyetem kutatói szerint néhány antidepresszáns gyógyszer növeli a szürkehályog (katarakta) kialakulásának esélyét.
2010.03.11 09:29medipress.huA vizsgálat 200 ezer, 65-nél idősebb quebec-i lakost felölelő adatbázis alapján készült. Statisztikailag szignifikáns összefüggés volt a katarakta diagnózisa, illetve katarakta miatti sebészeti beavatkozás, és a kórelőzményben szereplő szelektív szerotonin visszavételt gátló (SSRI) antidepresszáns szedése között Az Ophthalmology március 8-i számában megjelent tanulmány csak az összefüggésre világít rá, az okokra nem.
A kutatók szerint éppezért más klinikai faktorok – például dohányzás – figyelembevételével a megerősítéshez további elemzések szükségesek. Korábban állatkísérletes vizsgálatok jutottak arra a következtetésre, hogy az SSRI-osztályú gyógyszerek növelik a katarakta kialakulásának esélyét.
A szóban forgó vizsgálat, melyet a vancouveri Dr. Mahyar Etminan vezetett, azonban rámutatott, hogy betegek esetén az SSRI-k egészében véve 15%-kal emelik a veszélyt, azonban az egyes gyógyszerek között különbségek vannak: a fluvoxamin szedése 51%-kal, a venlafaxin 34%-kal hordozott nagyobb kockázatot, míg hasonló összefüggést nem találtak a fluoxetin, a citalopram és a sertralin hatóanyagú gyógyszerekkel kapcsolatban. A szürkehályog a gyógyszerek hatására átlagosan két év alatt alakult ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06