A megcsalás az alacsonyabb intelligencia jele
A csalfa férfiak kevésbé intelligensek
Mintha John Terrynek és Ashley Cole-nak nem lenne elég baja, egy tanulmány kimutatta, hogy a feleségüket megcsaló férfiak kevésbé intelligensek.
2010.03.09 08:02medipress.huA tudósok szerint a partner megcsalása az alacsonyabb intelligencia jele. Pontosan ezzel gyanúsították meg nemrég a Chelsea fent említett két sztárját.
"Az evolúció során az emberek mindig is némileg poligám életet éltek.” – mondta Dr. Satoshi Kanazawa a London Gazdasági és Politikatudományi Főiskola evolúciós pszichológusa. „A poligám életet élő férfiaktól nem várták, hogy csak egy társhoz ragaszkodjanak, de a monogám házasságokban igen. Ezzel éles ellentétben áll, hogy a nőktől mindkét forma esetén elvárták, hogy szexuálisan csak egy társhoz közelítsenek.”
A szexuális kizárólagosság evolúciós újdonságot jelentett a férfiak számára, mondta Dr. Kanazawa. „Az elmélet értelmében az intelligensebb férfiak sokkal inkább képesek értékelni a szexuális kizárólagosságot.” – tette hozzá.
Az eredmények azután láttak napvilágot, hogy a házas Terryről elterjedt, lefeküdt barátja, Wayne Bridge exbarátnőjével. Cole-t pedig elhagyta a felesége, Cheryl egy szexbotrány miatt. A tanulmány megvizsgálta a vallás és az IQ kapcsolatát is. Az eredmények szerint azoknak, akik nem hisznek Istenben, átlagosan 106-os volt az IQ-juk tinédzserként. A mély vallásos meggyőződéssel rendelkezők esetében az eredmény átlag 95 volt.
Azok, akik nyitottabbak az új elképzelésekre – mint például a vallás megkérdőjelezése – intelligensebbek, állítják a tudósok. Dr. Kanazawa elmondta: „A vallás egy mellékterméke annak az emberi hajlamnak, hogy az események okaként valamilyen felsőbb hatalmat és szándékosságot sejtsenek. Szeretik „Isten kezét” látni a számukra megmagyarázhatatlan jelenségek mögött. Az ember evolúcionálisan paranoid, és ezért hisz Istenben is. Az intelligensebb gyerekek hajlamosabbak arra, hogy szembehelyezkedjenek az istenhit természetes tendenciájával és ateistákká váljanak.”
A tanulmány a Social Psichology Quarterly című folyóiratban jelent meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
- 12:51 Robbanásveszélyes droglabort találtak a rendőrök egy budapesti bérházban - videó
- 10:42 Microsoft-licencbotrány és az állami technológiai szereplők átláthatósága
- 8:22 Politikai vita a devizahitelezésről - a Mi Hazánk és a Jobbik a bankok felelősségre vonását sürgeti
- 6:37 Trump Mobile - Aranyszínű okostelefonnal bővül Donald Trump üzleti birodalma
- 22:43 Hogyan segíthet a pszichológia abban, hogy jobban érezzük magunkat fürdőruhában?
- 20:52 Brit meleg pár ellen emeltek vádat egy örökbe fogadni kívánt csecsemő megerőszakolása és meggyilkolása miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06