A halolaj a szájüreg betegségeit is gyógyítja
Afta ellen az omega-3
Egy új vizsgálat szerint, amelynek eredményeit a Molecular Oral Microbiology közölte, a halak húsában található omega-3 zsírsavak az ínygyulladás és hasonló, szájüregi folyamatok megelőzése szempontjából is fontosak.
2010.03.01 07:55MTIEzekről a természetes anyagokról már számos vizsgálat bizonyította, hogy jelentős szerepet játszanak a szív- és érrendszeri betegségek, illetve rosszindulatú daganatok megelőzésében. Különböző módszerekkel végzett tanulmányok jelezték, hogy az omega-3 zsírsavakra az emberi szervezetnek alapvető szüksége van. Még nem teljesen tisztázott, hogy milyen módon, de ezek a többszörösen telítetlen olajok csökkentik azt a lassú, gyulladásos folyamatot, amely az érelmeszesedés lényege.
Az európai országokban minden második ember - akár férfi, akár nő - valamilyen szív- és érrendszeri betegségben hal meg. Érthető, hogy ennek a betegségcsoportnak a megelőzése kiemelt jelentőségű közegészségügyi feladat.
Ez magyarázza, hogy a korszerű étrend szerint ajánlott hetenként két-három alkalommal valamilyen halételt fogyasztani. C. B. Huang és J. L. Ebersole szerint az omega-3 zsírsavak hatását az emberi szervezet belső folyamataira már igen alaposan tanulmányozták, de eddig nem foglalkoztak azzal, hogy a szájüreg kóros folyamatait milyen módon és mértékben befolyásolják ezek az anyagok.
Az is érdekelte őket, hogy a szájüregben lévő, sokféle baktérium fejlődését, szaporodását gátolják-e az ételekben lévő olajok. Idős, japán emberek ötesztendei megfigyelése alapján írták meg dolgozatukat. Azt találták, hogy a halolaj igen eredményesen megelőzte a szájüregben megjelenő fertőzéseket.
Úgy észlelték, hogy a sok halat fogyasztó idős emberek szájában a fogíny gyulladása, károsodása lényegesen ritkább jelenség, mint azoknál, akiknek szervezetébe ezek a halhúsban lévő olajok csak igen kis mennyiségben jutnak be.
"Ez azt jelenti, hogy az omega-3 zsírsavak gyógyszerként történő alkalmazását még gyakrabban ajánljuk - monda Huang. - Célszerűnek tűnik ezek további vizsgálata, akár fogkrém vagy rágógumi formájában is".
Nigel Carter, az angol fogorvosok egyik vezető személyisége hangsúlyozta, hogy a vizsgálat eredményei igen jelentősek, mert a fogíny gyulladása a leggyakoribb szájüregi betegség, és nem csak a fogak korai kihullásában, hanem súlyos, belső szervi betegségekben is szerepet játszik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


