Néma gyilkos
RizikóRiadó program: középpontban a magas vérnyomás
A Magyar Kardiológusok Társasága (MKT) által elindított RizikóRiadó Program a magas vérnyomást mint a "néma gyilkos" rizikófaktort helyezi a középpontba.
2010.02.25 17:10MTI A szív- és érrendszeri halálozásban számos rizikófaktor játszik szerepet, a többi között a túlsúly, a dohányzás, a testmozgás hiánya, túlzott alkoholfogyasztás, stressz, magas vérzsírszint, helytelen étrend, magas vérnyomás és magas vércukorszint - sorolta Kiss Róbert Gábor, a MKT főtitkára csütörtökön, a sajtó képviselőinek tartott tájékoztatón Budapesten.
Hozzátette: az életmód vezet oda, hogy a kockázatokból betegség alakul ki. A megfelelően kontrollált vérnyomással azonban a felére csökkenthető a szívinfarktus vagy az agyvérzés esélye - hangsúlyozta.
Bármely rizikó további csökkenése még 30 százalékkal csökkenti a halálozás esélyét. A RizikóRiadó Program az emberek egészségtudatosságát akarja felébreszteni - mondta Forster Tamás, az MKT elnöke.
A kezdeményezéssel a szervezők azt akarják elérni, hogy a magas vérnyomásos betegek ismerjék meg saját kockázati szintjüket, és a vérnyomás csökkentésen túl további rizikójuk mérséklésének kihatását életükre.
A program lényege, hogy az érdeklődők rájöjjenek, a saját egészségért mindenki felelős, annak aktív alakítója. Az elnök emlékeztetett a társaság 2008-ban indított Szívvédő Programjára és a 2009-es esztendőben elindult RizikóRiadó Program elemeire: egyebek mellett az orvosi rendelőkben felvilágosító filmeket vetítenek és egészségügyi tájékoztató, oktató füzeteket juttatnak el a betegekhez, akiknek tájékoztatásában időnként egyetemisták is segítenek.
Az Év Esélynövelő Díját idén is meghirdetik, az elismerésre olyan nővéreket, asszisztenseket jelölhetnek a magas vérnyomásban szenvedők, akik a programba hatékonyan bekapcsolódnak, támogatják a betegeket, aktívan részt vesznek gondozásukban.
A magas vérnyomás tünete lehet a tarkótáji fájdalom, a hirtelen kipirosodás, de nagyon sokszor semmilyen jel nem utal a problémára, ezért is nevezik "néma gyilkosnak" - tájékoztatott Forster Tamás. Éppen ezért évente egyszer érdemes megméretni a vérnyomást - hangsúlyozta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


