30 gént tartalmazó DNS-szakasz hiányzik sokaknál
A súlyos elhízásnak genetikai háttere is lehet
Az extrém mértékben túlsúlyos emberek egy részénél ugyanazon szakasz hiányozhat genetikai állományukból - véli egy nemzetközi kutatócsoport, amelynek tanulmánya a Nature tudományos magazin csütörtöki számában jelent meg.
2010.02.04 11:10MTIA felfedezés újabb adalékul szolgál az elhízás örökletességéről szóló vitában, mert a beteges mértékben elhízott emberek egy részénél ugyanaz a mintegy 30 gént tartalmazó DNS-szakasz hiányzik a vizsgálat szerint. A súlyos vagy beteges mértékű elhízást a 40 fölötti testtömegindex (BMI) jellemzi. Ez az adat a testsúly és a méterben kifejezett testmagasság négyzetének hányadosaként számítható ki.
Egy európai kutatói konzorcium szakemberei azt állapították meg, hogy a súlyos mértékben elhízott emberek 7 ezrelékénél ugyanazon szakasz hiányzik genetikai állományukból a 16-os kromoszómán. A tanulmányban 16 053 ember génállományát elemezték, köztük elhízottak és normál testsúlyúak is voltak. Először 31, majd további 19 esetet találtak, ahol hiányzott a szóban forgó DNS-szakasz.
A hiánnyal élő emberek kisgyerekként általában normál testsúlyúak voltak, későbbi gyerekkorukban túlsúlyosak, majd felnőttként kövérek. Ahol lehetőség volt rá, a szülők DNS-mintáit is megvizsgálták a kutatók. Tizenegy ember örökölte a hiányt az anyjától, négy az apjától, további tíz esetben pedig véletlenszerűnek tűnt felbukkanása. A szerzők szerint tanulmányuk az első, amely igazolja, hogy a súlyos elhízást egy ritka genetikai variáció, a DNS-molekulából hiányzó szakasz okozhatja.
Philippe Froguel, a londoni Imperial College munkatársa, a kutatás vezetője sajtóközleményében jelezte, hogy a krónikus elhízás hátterében további genetikai okok is lehetnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:31 Vlagyimir Putyin: nem lehet mentség a szörnyű bűncselekményre
- 9:25 Állatkínzás miatt emeltek vádat egy 26 macskát tartó pécsi nő ellen
- 8:38 Elindult a 11. Boldogasszony zarándokvonat Budapestről a csíksomlyói pünkösdi búcsúra
- 8:30 Élesen elítélte a Robert Fico elleni merényletet a felvidéki magyar párt
- 8:28 A román vezetők elítélték a szlovák kormányfő elleni merényletet
- 8:24 Óvadék ellenében megszüntetik az 'antifa-ügy' olasz vádlottjának letartóztatását
- 8:24 Lapértesülések szerint Fico még mindig élet-halál között lebeg
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06