Kenyér nélkül a dagiság ellen
Kevesebb szénhidráttól kevésbé dübörög a szív
Azoknak a magas vérnyomással élő embereknek, akik testsúlyukat csökkenteni szeretnék, az alacsony szénhidráttartalmú diétát ajánlja egy most közzétett amerikai tanulmány.
2010.01.27 17:04MTIA tanulmányban részt vevő 146 túlsúlyos és elhízott emberből álló csoport egyik fele csökkentett szénhidráttartalmú, másik fele alacsonyabb zsírtartalmú diétát vezetett be, utóbbiak orlisztát-hatóanyagú szert is szedtek a fogyás elősegítésére.
Kiderült, hogy a szénhidrátszegényen étkezők vérnyomására jobb hatással volt a diéta. 48 hét elteltével az első csoport tagjai átlagosan 9,5 százalékot vesztettek testsúlyukból, míg a második csoport tagjai 8,5 százalékot. Hasonló mértékben csökkent a két csoportban lévők koleszterinszintje is, ám a vérnyomást tekintve jobban jártak az alacsony szénhidráttartalmú diétával fogyók. Ezen csoport tagjainak mintegy 6 százalékkal csökkent a szisztolés vérnyomás értéke (például a 130/80 számpárból az első érték) és 4,5 százalékkal a diasztolés értéke (a második szám).
A gyógyszer segítségével, alacsony zsírtartalmú diétával fogyó emberek vérnyomása viszont lényegében változatlan maradt.
Az is kiderült a tanulmány során, hogy a diétás tanácsadásra rendszeresen járók - akik az órák legalább négyötödére elmentek - az átlagosnál többet fogytak, testsúlyuk mintegy 15 százalékát adták le. A tanulmányt az Archives of Internal Medicine című szaklap legfrissebb száma ismerteti.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


