A férfiakra nincs hatással a teafogyasztás
A tea segíthet tisztán tartani az artériákat
Egy francia tanulmány szerint a nők rendszeres teafogyasztással megóvhatják magukat az artériák elzáródását okozó plakkok kialakulásától, így csökkenthetik a szívbetegségek és az agyvérzés kialakulásának esélyeit.
2008.02.19 18:20medipress.hu
Dr. Mahmoud Zureik és kollegái egy felmérés során megállapították, hogy azoknál az idős nőknél, akik naponta legalább három csésze teát fogyasztottak, ritkábban alakultak ki az artériák egészségét veszélyeztető plakkok. A teljes kutatási anyag az 'Arteriosclerosis, Thrombosis, and Vascular Biology' című szaklap legújabb számában olvasható.
Dr. Zureik kutatócsoportja összesen 2613 férfi és 3984 nő carotis (agyi fő verőér) ultrahangfelvételeit vizsgálták meg. Az alanyok legtöbbje a 70-es éveinek elején járt. A leletek áttekintése után a résztvevőkkel személyesen is elbeszélgettek a kutatók. Az interjúk során főleg az étkezési szokásaikra, kórtörténetükre és magánéletükre vonatkozó kérdéseket tettek fel.
Az eredmények szerint a teafogyasztás nők esetében több mint 10 százalékkal csökkenti a plakkok kialakulásának esélyeit. A teát nem fogyasztó nők 44 százalékánál találtak plakkokat az agyi főartériában, míg a napi három csészénél több teát fogyasztóknál ez a szám csupán 33,7 százalék volt.
A férfiaknál ugyanakkor úgy tűnik, a teafogyasztás nincs hatással a plakk-képződésre. A kutatók számára egyelőre még nem világos, hogy miből adódik a két nem közti különbség ilyen téren.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
- 18:27 Többen meghaltak és több mint százan megsebesültek az éjszakai iráni rakétatámadásokban
- 16:58 BM: a közlönyben megjelent kormányhatározat nem a TAJ-kártyára vonatkozik
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06