Még koránt sincs vége az evolúciónak?
A jövő női "prototípusa" két centivel alacsonyabb és egy kilóval nehezebb
A jövő nője mintegy két centiméterrel alacsonyabb és 1 kilogrammal nehezebb, mint mai elődei. Legalábbis a Yale Egyetem kutatói szerint.
2009.10.26 17:41KiskegyedAzt gondolnánk, hogy az evolúció véget írt, így nem sok változásra számíthatunk az emberiség fejlődésének tekintetében. Az állítással azonban ellentétes véleményen van Stephen Stearns, a Yale Egyetem evolúció-biológusa. Mint a New Scientistnek elmondta, bár a törzsfejlődés a modern életforma miatt már nem a legrátermettebbeket választja ki, a reprodukciós biológia azonban igen.
Még tíz generáció
A tudósok 2238 menopauzán átesett nő életét vizsgálták meg, hogy rájöjjenek, hogyan hatnak a különböző tényezők a szaporodásra.
A kérdés: léteznek-e olyan testi jellemzők, amelyek összekapcsolhatóak a több gyerek megszülésével? Megfigyelték többek között a magasságot, a súlyt, a vérnyomást, a koleszterinszintet. Mint kiderült, az alacsonyabb, nagyobb súlyú nők általában több gyereket szültek, csakúgy, mint az alacsony vérnyomásúak. Szintén több gyereket szültek azok, akik az első gyermeket korábban vállalták és így kitolódott termékeny időszakuk.
Ha ez trend tíz generáción keresztül folytatódik, a számítások szerint 2409-re a mainál 2 centiméterrel alacsonyabbak és 1 kilogrammal nehezebbek lesznek a nők. Az első gyereküket a mostaninál 5 hónappal később vállalják majd és 10 hónappal később lép fel náluk a menopauza.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06