Minden utcában lakik bántalmazó
Ne forduljunk el! Segítsünk az erőszak áldozatain!
Közös utcai megmozdulással hívták fel a NANE Egyesület és a Patent Egyesület aktivistái vasárnap a figyelmet a családon belüli erőszakra.
2009.10.13 09:37ma.huBudapesten, Zugló egyik utcájában hangosbeszélővel és szórólapokkal tájékoztatták az aktivisták a lakosságot, mi a teendő, ha környezetükben családon belüli erőszakot észlelnek. „Hívják ki a rendőrséget!” – mondta Benkő Fruzsina, a Patent Egyesület munkatársa a hagosbeszélőbe.
„Ez nem a bántalmazott nő magánügye, hanem közügy. Ilyenkor a bántalmazottaknak segítségre van szüksége, és ilyenkor azzal tudják támogatni őket, hogy kihívják a rendőrséget. A rendőrségnek kötelessége kijönni.” szólt a tájékoztatás. A környékbeli lakosok közül sokan az ablakhoz jöttek, hogy meghallgassák a szervezetek mondandóját, más érdeklődőkkel pedig az aktivisták az utcán beszélgettek.
A megmozduláson részt vett Oláh László rendőrőrnagy, a BRFK Bűnmegelőzési osztályának vezetője, aki elmondta: 2003 óta van érvényben az a rendőr-főkapitányi rendelkezés, amelyek értelében a rendőrségnek kötelessége kimenni a családon belüli erőszak minden esetéhez, és nem csak akkor, „ha vér folyik”.
A két egyesület további utcai megmozdulásokat tervez, hogy felhívják a figyelmet a családon belüli erőszakra, és arra, hogy a kívülállók mit tehetnek ilyen esetekben. Útjára indítottak egy internetes videósorozatot, amely szintén erről a problémáról tájékoztat.
A sorozat első darabja, amely a szomszédok felelősségére kívánja felhívni a figyelmet, és amelyet az ENSZ nőkkel foglalkozó szervezete készített, már látható is az interneten: http://www.youtube.com/watch?v=eEt5HlRe-MU
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


