Tudatos az evés-szabályozás
Ha vigyáz a vonalaira, kerülje a sovány és nagyétkű barátokat!
Azok a karcsú barátok, akik sokat esznek, veszélybe sodorhatják az ember féltett vonalait - írja a Journal of Consumer Research.
2009.10.05 09:47medipress.hu"Az elhízás hatalmas közegészségügyi problémát jelent" – írják a cikk szerzői, "ezért megvizsgáltuk, hogy valakinek a testsúlya és az általa fogyasztott étel mennyisége hogyan befolyásolja a velük együtt étkezők táplálkozását."
210 egyetemi hallgatót vontak be a vizsgálatba, amely látszólag filmek megnézéséből állt. Azt mondták a résztvevőknek, hogy egy másik hallgatóval párban fogják végezni a kísérletet, de valójában a másik személy is a kutatócsoport tagja volt, egy vékony testalkatú személy, akit azonban egyes esetekben "kipárnáztak", amitől lényegesen testesebbnek tűnt. A filmvetítés közben a résztvevőknek ételt szolgáltak fel, amelyből mindig az álruhás kutató vett először, hol többet, hol kevesebbet.
A megfigyelések szerint a résztvevők által vett mennyiséget mindig befolyásolta az, hogy előttük mennyit vett a másik személy, függetlenül a testméretétől. Többnyire hasonló adagot vettek ki, mint a másik személy, de ha túlsúlyosnak ítélték az illetőt, saját maguk inkább kevesebbet ettek. Ez arra utal, hogy az embereket – akár tudatában vannak ennek, akár nem – befolyásolja, hogy a másik mennyit eszik.
A szerzők következtetése szerint többet nyom a latba annak a személynek a súlya, akivel együtt eszünk, mint az, hogy ő mennyit eszik. Ha azt látjuk, hogy egy testes ember sokat eszik, hajlamosak vagyunk csökkenteni az adagot, de ha egy sovány barát nagy adagot szed, az a vele étkezőt is több étel elfogyasztására sarkallhatja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06