Látható az agyban a pszichoanalízis hatása
A pszichoanalízis nem gyógyszerekkel kezeli a lelki bántalmakat
Bár még a bizonyítási folyamat elején állnak, német és osztrák kutatóknak sikerült kimutatniuk, hogy a pszichoanalitikus terápia hatása mérhető a betegnél.
2009.09.21 20:00MTIA pszichoanalízis nem gyógyszerekkel kezeli a lelki bántalmakat, hanem megpróbálja a betegség okait a beteg tudatalattijában felfedni. A kezelés hatékonysága réges-rég bizonyított, eddig azonban nem sikerült bizonyítani, hogy konkrétan befolyásolja az agyban zajló biológiai folyamatokat. Anna Buchheim, az Innsbrucki Egyetem pszichológusprofesszorának szavaival a pszichoanalitikusok és az agykutatók együttműködése még csak most kezdődik.
A tanulmányhoz húsz depressziós beteget fektettek a pszichoanalitikus kezelés kezdetén magspintomográfba, amely láthatóvá teszi az agyi aktivitást. Az egyes betegeknek kórképüknek megfelelő képeket, illetve kulcsingereket mutattak fel, amelyek tudatalatti konfliktusaikkal szembesítették őket. Hét, illetve tizenöt hónap elteltével megismételték a vizsgálatot. A kezelés kezdetén az agy félelemért és rémületért felelős területeinek aktivitása sokkalta nagyobb volt, mint a későbbi mérések során. Hét hónap elteltével azonban már jelentősen csökkent a kezdetekben mért túlzott aktivitás.
A tanulmány során brémai, heidelbergi, innsbrucki, kasseli, magdeburgi és ulmi kutatók működtek együtt Buchheim vezetése alatt. Bár a depresszió túl bonyolult ahhoz, hogy magyarázatát az agyi területek aktivitására lehetne korlátozni, egy nap talán lehetővé válik, hogy az analitikusok munkájukat az agykutatás segítségével optimalizálni tudják - idézte Buchheimt a Die Welt című német lap internetes kiadása (www.welt.de).
Szerinte az idegtudományok és a pszichoanalízis metszetében megannyi kutatási lehetőség rejlik. Egyelőre azt kell kideríteni, hogy a kezelések sikerét ki lehet-e hosszú távon is mutatni. Jelenleg a harmadik, 15 hónap elteltével végzett mérés kiértékelésénél tartanak a kutatók.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06