Piros karpereccel az eltévedés ellen
Régi-új találmány a szülők megnyugtatásáért
Aki már elvesztette kiskorú gyerekét az áruházban, az utcán, a pályaudvaron vagy a parkban - akármilyen rövid időre is -, tudja, mit él át ilyenkor a szülő.
2009.07.02 16:47MTIAz ilyen kaland szinte kivédhetetlennek tűnik, egy francia szervezet azonban - mint arról csütörtökön a France 2 francia közszolgálati televíziója reggeli híradójában beszámolt - meglehetősen egyszerű módszerrel próbálja segíteni a családokat.
A szervezet neve - Bracelet Rouge, azaz piros karperec - azonos az általa kínált termékkel. Maga az ötlet nem forradalmian új, hiszen alkalmi rendezvényeken a világon sokfelé látják el a résztvevőket azonosító vagy belépésre jogosító karkötővel.
A francia kezdeményezők azonban szélesebb felhasználói körnek fejlesztették ki a maguk piros eszközét: 2-8 éves, tehát személyazonosságukat, címüket megmondani, megjegyezni nem minden esetben képes gyerekek számára javasolják a szülőknek.
A tévéadásban pszichológusok hívták fel a figyelmet arra, hogy a gyermeknek legalább olyan megrázkódtatást jelent, ha eltéved és nem tudja fellelni szüleit, mint az utóbbiaknak, azzal a különbséggel, hogy a kicsi rendszerint nem is tudja elmondani, mit érzett. A szülő jelenléte a biztonságot jelenti.
Ha egyszer csak eltűnik - mert a kiskorú így éli meg eltévedését -, különösen pedig ha érthetetlen távolléte hosszabb ideig tart, olyan rémület foghatja el a gyereket, amely akkor is sokáig tartó vagy akár életre traumát okozhat, ha végül ismét egymásra találnak. Azt érezheti ugyanis a kisgyerek, hogy szülei, rokonai elhagyták, vagy éppen meghaltak.
A Bracelet Rouge társaság szerint a mobiltelefonok korában különösen fontos segítséget jelenthet az interneten néhány euróért megrendelhető, méretre készülő, feltűnő piros karperec. Az elveszett gyerek közelében rendszerint vannak felnőttek, akik rögtön leolvashatják a segítséget kérő vagy csak tanácstalanul tévelygő kicsi adatait, nevét, telefonszámát és fel is hívhatják a hozzátartozót.
Egy piros karkötőt viselő magányos kisgyerekre már eleve felfigyelhetnek a felnőttek, ha a módszer ismertté válik. Emellett a kapcsolatteremtés eszközéül is szolgálhat és mindenképpen növeli mind a gyerek autonómiáját, mind a szülő
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 22:33 Harkiv - Az ukrán elnök a nyugati légvédelmi eszközök hiányát okolja.
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06