Idén már négy tragédiával végződő fürdőzés történt
Egy nap alatt két gyerek fulladt vízbe Borsodban
Egy nap alatt két tizenéves gyerek fulladt vízbe tegnap Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.
2009.07.02 11:58HavariaPressAz idei nyáron eddig már négy tragédiával végződő fürdőzés történt, ezek közül kettő is a tegnapi napra esett. Az egyik Hernádcéce külterületén történt a Hernád folyóban, ahol egy több gyermekes család fürdőzött a part menti részen. Az egyik, 14 éves fiú azonban – aki nem tudott úszni – sodrásba került, és már az anyja segítségével sem tudott kijutni onnan, a víz magával ragadta.
Kora este pedig a Miskolc melletti Csorba-tónál fürdőzött egy fiatalokból álló társaság, amikor egyikük a parttól 15 méterre eltűnt a vízben. A 17 éves szirmabesenyői fiú holttestét a helyszínre riasztott speciális mentők alig 15 perc alatt találták meg, a Hernádban eltűnt fiút viszont még jelenleg is keresik. A rendőrség az elsődleges szakértői vélemények alapján mindkét esetben kizárta az idegenkezűséget, a vizsgálatot közigazgatási eljárás keretén belül folytatja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


