6 perc elég, hogy fejünkbe szálljon az ital
Az alkohol gyorsan megváltoztatja az agyműködést
A tudomány nevében nyolc férfi és hét nő szűrcsölt alkoholt szívószállal, miközben mágneses képalkotó berendezésben feküdtek, német kutatók pedig az agyukban lezajlott változásokat követték nyomon.
2009.06.16 11:59MTIMindössze 6 perc alatt a vizsgálati alanyok fejébe szállt az ital, amely 0,5-0,6 ezrelékes véralkoholszintet okozott. Az agysejtek működése ettől kezdve megváltozott - írta a Journal of Cerebral Blood Flow and Metabolism című szakfolyóirat hétfői számában megjelent beszámoló alapján a LiveScience tudományos portál (www.livescience.com). Ehhez hasonló vizsgálatot korábban csak állatokon végeztek.
Az agy energiaforrásként a szokásos glükóz helyett az alkohol lebontásából származó cukrot kezdte felhasználni - fejtette ki Armin Biller, a Heidelbergi Egyetemi Kórház kutatója, a tanulmány egyik szerzője. Néhány anyag, így az agysejteket védő kreatin koncentrációja csökkent, ahogy az alkohol koncentrációja emelkedett a vérben. Ez vélhetően azt jelzi, hogy az alkohol változásokat idéz elő a sejtmembrán összetételében is - magyarázta Biller. Annak megállapításához, hogy ezek közül mely hatások hosszabb távúak, további vizsgálatok szükségesek. A következő napi kontrollteszt azt mutatta, hogy az agyi anyagcsere eltolódása közepes mennyiségű alkoholfogyasztás után, egészséges embereknél teljesen visszafordítható - mutatott rá Biller.
A kutatók mindazonáltal feltételezik, hogy az agy regenerálódási képessége az alkoholos hatás után csökken vagy akár el is tűnhet, ha a bevitt alkohol mennyisége növekszik. Biller szerint a vizsgálatukban tapasztalt akut hatások alapjául szolgálhatnak olyan állandósult, visszafordíthatatlan agyi elváltozásoknak, amelyek alkoholisták esetében ismertek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


