Nem voltak jellemzőek a bóvli emléktárgyak
Méltóságteljes hangulatban ért véget a pünkösdszombati zarándoklat
Méltóságteljes, fegyelmezett hangulatban ért véget a pünkösdszombati zarándoklat Csíksomlyón.
2009.05.30 16:19MTIAz ünnepségre és szertartásra több százezer magyar érkezett a tengerentúlról, a Kárpát-medencéből, a magyarországi városokból, Erdély településeiről, Európa más részeiből.
A moldvai csángók is nagy számban voltak jelen, tiszteletükre az idén is rendeznek külön csángó misét. Az eseményre nem hivatalos minőségükben, hanem zarándokokként magyar politikusok is érkeztek, Németh Zsolt, Semjén Zsolt, Lezsák Sándor, Gál Kinga. Ott volt Tőkés László református püspök is. A tömeg méltóságteljesen énekelte el a pápai, a magyar és a székely himnuszt, majd hosszú sorokban ereszkedett le a hegyről. A szertartás ideje alatt folyamatosan szemerkélt az eső, ami később záporrá erősödött, de ez nem zavarta meg az eseményt.
A rendfenntartó erők mintegy hatszáz tagja biztosította az utakat, hogy a zarándokok haladását semmi se akadályozza. Szigorúan betartották a forgalomkorlátozást.
A rohammentők nyolc kocsival vonultak ki a helyszínre, gyors ellátásban részesítették a segítségre szorulókat. A Kegytemplomhoz vezető Pék utcát az idén nem népesítették be nagy számban az árusbódék, azok csak magánterületen, a nyitott kapukon belül kaptak engedélyt portékáik eladására. Többnyire kézműves termékeket, kegytárgyakat, könyveket kínáltak, ezúttal nem voltak jellemzőek a "bóvli" emléktárgyak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


