Meg nem született gyermekekre emlékeztek
Képek - Életvédő zarándoklat az abortusz ellen Budapesten
Mintegy félszázan vettek részt a "XXV. Életvédő zarándoklaton" vasárnap Budapesten, az abortusz elleni tiltakozásul szervezett demonstráción a zömükben idős emberek gyertyával a kezükben vonultak a Pasaréti térről a Szent János kórházhoz.
Képekben: Életvédő zarándoklat az abortusz ellen Budapesten 
A demonstrálók azokról a meg nem született gyermekekről emlékeztek meg, akik az abortusz miatt nem jöhettek a világra, neveket olvastak fel, amely után megkondították a "lélekharangot".
A Szent János kórház főbejáratánál a szervezők felolvasták nyilatkozatukat, amelyben azt kérték az intézmény vezetésétől, hogy az év három napján - december 28-án, aprószentek napján, március 25-én, a magzatgyermekek napján, és június 1-jén, az ENSZ Nemzetközi Élet napján ne végezzenek terhességmegszakító műtéteket az intézményben.
Téglásy Imre, a demonstrációt szervező Anya-Ország Alapítvány alapítója beszédében úgy fogalmazott: "Mindannyiunkat végpusztulásba dönt az abortuszjárvány", amely jelzi Magyarország és Európa folyamatos és súlyos romlását.
A petíció felolvasása után jelképesen eltemettek egy magzatot - homokkal szórva be a magzatot szimbolizáló bábut - így emlékezve meg az 1956. június 4-én hozott minisztertanácsi terhesség-megszakítási rendelet óta hatmilliónál több magzati korban meghalt gyermekre.
A kórház vezetősége levélben tudatta a szervezőkkel, hogy a petíciót nem kívánják átvenni.
Kapcsolódó írások:
- Az abortusz és a depresszió nem függ össze
- Fogamzásgátlás Világnapja: csökkent az abortuszok száma
- Egy abortusz még nem fenyegeti a lelki egészséget
- Abortusz az internet segítségével
- Engedélyezik a 11 éves megerőszakolt román kislány abortuszát
- Megrázó! Túlélte az abortuszt egy magzat Nagy-Britanniában
- Döbbenet - Harmincmillió abortusz 17 év alatt Ukrajnában?!
- Abortusz egymillióért nyolchónapos terhesen?!
- Az abortusz áldozataira emlékeztek Kecskeméten
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


