XXIV. Életvédő Zarándoklat
Az abortusz áldozataira emlékeztek Kecskeméten
A Magyarországon 1956-ban életbe lépett, művi abortuszt lehetővé tevő törvény életbe lépése óta meg nem született több mint hatmillió magzatra emlékeztek a XXIV. Életvédő Zarándoklat résztvevői csütörtökön Kecskeméten.
2007.12.27 19:10MTIA zarándoklat a keresztény felekezetek ökumenikus istentiszteletével kezdődött a Szentcsalád Templom és Közösségi Házban, majd a résztvevők a megyei kórházba vonultak, ahol életfát ültettek a magzatok emlékére. A megemlékezésen Téglásy Imre, az Anya-Ország Alapítvány elnöke hangsúlyozta: a hatmillió magzat halála olyan nemzeti tragédia, amely mellett nem mehetünk el részvét nélkül. Beszédében kiemelte: áldozatok a magzatok mellett az anyák és az abortuszt végző orvosok is, ezért közös párbeszédre és felvilágosításra van szükség. A zarándoklat védnöke, Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke is jelent volt a megemlékezésen, amelyen a határon kívüli magyarságot is több civil szervezet képviselte. Szajki Károly, a Bács-Kiskun Megyei Kórház megbízott orvos-igazgatója bejelentette: a megyei kórház vezetősége, szülészete arról döntött, hogy csatlakozik az alapítvány felhívásához, és vállalja, hogy március 25-én, a Magzatgyermek Napján, június 1-jén, az ENSZ Nemzetközi Élet Napján és december 28-án az Aprószentek emléknapján sem kémiai, sem sebészeti abortuszt nem végeznek a kórházban. A felhíváshoz eddig 34 magyarországi kórház csatlakozott. A Rózsatemetés-zarándoklat résztvevői végezetül fáklyákkal a "kiengesztelődés emlékhelyére", az arborétumban található Mária-kápolnához vonultak.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


