Az autizmus kétéves kor előtt felgyorsul
Agyi elváltozást találtak az autizmus hátterében
Az autista gyerekeknél többnyire kiterjedtebb az érzelmek kifejezéséhez és az arcfelismeréshez kapcsolódó agyi terület, az úgynevezett amigdala, mint a nem autistáknak - állapították meg amerikai kutatók.
2009.05.05 11:32MTIA tanulmányban - amely az Archives of General Psychiatry című szaklap májusi számában jelent meg - 50 autista és 33 nem autista gyerek agyáról készült mágneses rezonanciás (MRI) felvételeket hasonlítottak össze. A letapogatást a gyerekek két-, majd négyéves korában végezték el. A vizsgálatot irányító Észak-Karolinai Egyetem kutatói megállapították, hogy a kontroll csoportban lévő gyerekekhez képest az autistáknak nagyobb valószínűséggel volt megnagyobbodott amigdalájuk.
"Az autizmusnál kétéves kor előtt felgyorsul az amigdala növekedése, és végig megnagyobbodva marad a korai gyermekkorban" - írta Matthew Mosconi kutatásvezető, hozzátéve, hogy az aránytalanul megnövekedett amigdala még négyéves korra is jellemző volt. A kutatók később megfigyelték a gyerekek viselkedését, és azt tapasztalták, hogy akiknél az amigdala megnagyobbodott, azok nehezebben követték más emberek pillantását, és képtelenek voltak figyelmüket másokra fordítani.
A mágneses rezonanciás készülékekkel végzett vizsgálatok eredménye alátámasztotta a szakemberek korábbi megfigyeléseit, amelyeket egyebek közt boncolásokból nyertek, és arra utaltak, hogy az autizmus kapcsolatban áll a megnövekedett agytérfogattal.
Az amigdala agytérfogathoz viszonyított aránytalan megnagyobbodása azért fontos jelzés, mert az agy limbikus rendszerének e területe kritikus szerepet játszik a csecsemőkor végén az arckifejezésekhez kapcsolódó érzelmek elsajátításában, valamint abban, hogy milyen információk jutnak el az agy kérgi területeire valamely esemény érzelmi jelentőségéről. Mindez alapvetően befolyásolja a gyerek külvilággal kialakuló kapcsolatát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:18 Karácsony Gergely: megépülhet a Városháza Park, megérkezett az utolsó engedély
- 8:59 Egy szikra is elég: életbevágó figyelmeztetést adott ki a katasztrófavédelem a bálatüzek miatt
- 6:34 Rejtély a Zagyván: útközben eltűnik a víz, a szakemberek megtalálták az okát
- 22:54 Egész fegyverarzenállal rontott rá a hatóságokra egy férfi
- 20:20 Polgár Judit nem vállalja a felkérését a köztársasági elnöki pozícióra
- 18:50 Europion: a 16 év feletti lakosság 35%-a ellenezte, 26%-a támogatta Polgár Judit államfői megbízatását
- 16:47 Nemzetek Ligája - A szlovákiai Nagyszombaton fogadja a magyar válogatottat Ukrajna
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


