Használjuk a kezünket, különben tompul a tapintás
A semmittevés mérhetően zsugorítja az agyat
A hivatásos zenészekről és a Braille-írást olvasó vakokról ismert, hogy kezük gyakori és intenzív használata rendkívüli szenzomotoros képességek kifejlesztéséhez vezet, mi több, a kézért felelős agyterület megnagyobbodik.
2009.04.30 12:44MTIMost német kutatóknak először sikerült bebizonyítaniuk, hogy a folyamat fordítva is végbemegy: tehát ha nem használjuk a kezünket, kisebbedik az agy megfelelő területe, a tapintás pedig tompul. A bochumi kutatók olyan pácienseket vizsgáltak, akiknek a karja hetekig gipszben volt, kezüket alig használhatták. Szenzorok segítségével mérték, hogy milyen sűrűn és intenzitással használták egészséges, illetve begipszelt karjukhoz tartozó kezüket - számolt be a programról a Die Welt című német lap online kiadása (www.welt.de).
A kutatók ezt követően megmérték, hogy a mozgás korlátozása milyen hatással van a kézért felelős agyterületre és a tapintásra. A résztvevőknek szorosan egymás mellett álló tűhegyeket kellett kitapogatniuk ujjbegyeikkel. A tapintás minőségének mércéjeként azt a távolságot tekintették, amikor az ember még kettőnek érzékeli a közeli tűhegyeket. Először a begipszelést követő két-három hét múlva végezték el a teszteket, majd ugyanennyi idővel a gipszlevétel után. Mágneses rezonancia tomográf segítségével a kutatók kimutatták, hogy a korlátozott kéz mutatóujjának stimulációja lényegesen csekélyebb agyi aktivitást váltott ki a megfelelő területen (szomatoszenzoros kortex), mint az egészséges kéz mutatóujjának ingerlése.
A kéz tapintása is gyengült: míg az egészséges kéz még kettőnek érzékelte a tűhegyeket, a beteg már csak egynek. A gipsz levételét követő pár hét elteltével azonban már nem tapasztaltak eltérést sem az agyterület aktivitásában, sem a tapintásban. A kutatók arra következtetnek az eredményből, hogy a kéz nem használata ugyanúgy agyi válaszreakciókat szül, mint az intenzív igénybe vétel.
Azaz, ha nem csinálunk semmit, az agy is korlátozza bizonyos funkcióit: az érintett területek hatékony elrendezéséhez és a szenzomotoros teljesítőképességhez nélkülözhetetlen az érzékelés folyamatossága.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


