A felnőttek hamarabb érzik az édes ízt
A gyermeki ízlelés érzéketlenebb az édes ízre
Német kutatók vizsgálata szerint a gyerekek sokkal nagyobb cukortartalmú ételeket éreznek édesnek, mint a felnőttek.
2009.04.19 16:00MTI400, három és nyolc év közötti gyermek részvételével végzett kísérlet kimutatta, hogy a gyerekek csak literenként 8,6 gramm cukortartalomtól éreztek édesnek egy élelmiszert - ez egy átlagos limonádé értékének felel meg. Ezzel szemben a felnőttek már messze alacsonyabb cukorkoncentráció esetén is észlelték az édes ízt - derült ki a német TTZ Bremerhaven technológiai centrum vizsgálatából, amelyről a Der Standard című osztrák lap online változata számol be (http://derstandard.at/).
A gyerekek esetén az ízérzékenység növekvő kor előrehaladásával fokozódott. Az úgynevezett ingerküszöb különösen a nyolcadik életév és a felnőttkor között csökken. Az okok azonban nem szervi eredetűek, hiszen ebben a korban már teljesen kialakultak az ízérzékelés szervei és azok idegi összeköttetései.
A kísérlet eredménye arra utal, hogy az ízfelismerés tanulási folyamata nyolcéves korban még nem záródik le. A gyerekeknek elsősorban még hiányoznak az összehasonlítási alapok ahhoz, hogy egy új ízt besorolhassanak. Az új ismeretek alapján a kutatók olyan programokat kívánnak kifejleszteni, amelyek segítik a kiegyensúlyozott táplálkozást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06