Életmód
1-es típusú diabétesszel is lehet teljes életet élni
Eddig mintegy ötezer diabéteszes gyermek vett részt az Erzsébet-táborokban.
2023.08.13 18:11MTIA kormány támogatja a cukorbeteg gyermekek nyári táboroztatását, eddig közel ötezer diabéteszes gyermek vett részt az Erzsébet-táborokban - mondta Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott a közösségi oldalán vasárnap megosztott videóban.
A miniszterelnök főtanácsadója - a táborban lett látogatását követően - arról beszélt, hogy ott a fiatalok biztonságban, szakszerű felügyelet mellett tölthetik nyári szabadidejüket, és ezen idő alatt a szülők is nyugodtan kikapcsolódhatnak.
Magyarországon több mint egymillió cukorbeteg él, közülük pedig közel ötezer gyermek 1-es típusú diabéteszes - közölte Nyitrai Zsolt. Hozzátette, idén 21 cukorbeteg szervezet vesz részt a gyermekek táboroztatásában. A cukorbeteg-közösségek számíthatnak a kormány támogatására - hangoztatta a miniszterelnöki megbízott.
Vigh-Jámbor Tímea szülő, táboroztató, diabéteszedukátor a videóban elmondta, hogy minden alkalommal nagyon várják a nyári táborokat, hiszen "a hétköznapokból kiszakadva", gyermekeik rengeteg új élménnyel töltődnek fel. "Ugyanakkor szülőként hatalmas segítség, hogy gyermekeink térítésmentesen vehetnek részt egy olyan táborban, ahol szükségleteiknek megfelelően, biztonságos környezet veszi őket körül" - fűzte hozzá.
Muskát Erika, a Sportos Cukorbetegek Egyesületének elnöke hangsúlyozta, hisznek abban, hogy 1-es típusú diabétesszel is lehet teljes életet élni. A táborokban a fiatalok megtanulhatják, hogy a sportolás és az étkezés miként hat a vércukorszintjükre, "számos élménydús programot kínálunk nekik és az edukációs foglalkozásoknak köszönhetően sokkal önállóbban és magabiztosabban térhetnek vissza a mindennapokba" - fejtette ki az egyesület elnöke.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:30 Hetvenegy tonna külföldi hulladékot akart elhelyezni, vádat emeltek ellene
- 15:04 Az agglomerációban is segítséget nyújt a jegyvásárlásban a BKK alkalmazása
- 14:02 Kína megnyitotta első tengeren átívelő nagysebességű vasútvonalát
- 13:01 Mintegy 5 kilogramm marihuánát találtak egy kecskeméti tanyán
- 12:55 Meghalt Szirtes András
- 12:42 Holtan esett össze a tornaórán egy szabolcsi kisdiák
- 12:13 Mateusz Morawiecki: Lengyelország megvétózza az uniós migrációs paktumot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06