Nem csak kielégít, de egészséges is
Maszturbálás és a prosztata egészsége
Ausztrál kutatók szerint a maszturbálás jót is tehet a férfiak egészségének. 2250, 20 és 50 év közötti férfi vizsgálata után arra a megállapításra jutottak, hogy a prosztatarák kialakulásának esélye csökkenthető a gyakori maszturbálással.
2009.01.27 09:14WEBbetegA kutatásban résztvevők közül 1000 főnek volt prosztatarákja, míg 1250-nek nem. A felmérés eredménye szerint, a legtöbbet maszturbálók esetében fordult elő a legkevesebb prosztatarákos megbetegedés. Ez azt jelenti, hogy akik heti ötször, vagy annál több alkalommal végeznek önkielégítést, mintegy harmadára csökkenthetik ezzel a betegség kialakulásának esélyét. Emellett hangsúlyozzák, hogy a túl aktív szexuális élet növeli a nemi úton terjedő betegségek kialakulásának kockázatát, ezáltal a rákos megbetegedést.
A maszturbálásnak ezzel szemben nincsenek ilyen jellegű negatív következményei, sőt, a hagyományos aktushoz képest több karcinogéntől (rákkeltő anyag) szabadít meg. Teóriájukat azokkal a megfigyelésekkel támasztják alá, mely szerint a karcinogének a prosztata ejakulációs váladékában raktározódnak.
Ez többek között káliumot és citromsavat is tartalmaz, melyek nagy koncentrációban a rákos megbetegedéseknek kedvező környezetet jelentenek. Ezt a feltételezést követve az ausztrál tudósok úgy vélik, gyakori maszturbációval ezek a karcinogének "kimoshatók" a szervezetből, így csökkentve a prosztatarák kialakulásának esélyét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


