Kutatás
A cukros üdítőitalok fogyasztása növelheti a rák kockázatát
A zéró kalóriás italok esetén nem találtak összefüggést a fogyasztásuk és a rák kockázata között.
2019.07.11 14:21MTIA cukros üdítőitalok fogyasztása növelheti a rák kockázatát egy nagyszabású, hosszú időn át tartó vizsgálat eredményei alapján - írta a BBC hírportálja.
A British Medical Journal friss számában megjelent tanulmány készítői, a párizsi Sorbonne Egyetem kutatói több mint 100 ezer embert követtek nyomon öt éven át.
Azt tekintették cukros üdítőitalnak, aminek több mint 5 százaléka cukor volt, tehát ide sorolták a gyümölcsleveket (a hozzáadott cukor nélkülieket is), a dobozos, szénsavas üdítőket, az édesített tejturmixokat, az energiaitalokat és az olyan teát, kávét, amibe cukrot kevernek.
Megvizsgálták a mesterséges édesítővel készült, úgynevezett zéró kalóriás italokat is, de nem találtak összefüggést a fogyasztásuk és a rák kockázata között.
Az eredmények azt mutatták, hogy naponta 100 milliliter cukrozott ital - ami körülbelül heti két doboznyit jelent -, 18 százalékkal emeli a rák kockázatát.
A vizsgált résztvevők körében ezerből 22-nél alakult ki daganat. Ha naponta még 100 millilitert ittak volna, akkor ezer résztvevőnél néggyel több, vagyis 26 rákos eset lett volna a tudósok szerint.
A résztvevők közül összesen 2193 embernél alakult ki daganat, 693-an mellrákosok, 291-en prosztatarákosok és 166-an bélrákosok lettek.
Annyi biztos, hogy akik a legtöbb cukros italt itták, (mintegy 185 millilitert naponta), azok közül többen lettek rákosok, mint akik a legkevesebbet (legfeljebb napi 30 millilitert).
Egy lehetséges magyarázat, hogy a cukros italok növelik a rák kockázatát, de az is lehet, hogy a cukros italokat fogyasztóknak más egészségtelen szokásaik is vannak - például a nagyobb só- és kalóriabevitelük -, és az utóbbi fokozza a rák veszélyét, nem a cukros italok.
A kutatás nem magyarázta meg, hogy függ össze a cukros italok fogyasztása és a daganat kialakulása, ehhez további tanulmányokra lesz szükség.
Az elhízás sok rákfajta komoly rizikófaktora, a túlzott cukorbevitel pedig növeli a túlsúly esélyét.
"A cukorfogyasztás miatti hízás szerepet játszhat az összefüggésben, de nem magyarázza meg" - mondta Mathilde Touvier, a kutatás egyik résztvevője.
A Sorbonne tudósai szerint szóba jöhet az üdítők hatására emelkedő vércukorszint, de lehet, hogy egyes vegyi anyagok okolhatók, amelyek például az italok vonzó színét adják.
"Tudjuk, hogy a cukros italok növelik a szív- és érrendszeri betegségek, a túlsúly, az elhízás és a cukorbetegség kockázatát. Mi kimutattuk, hogy fogyasztásuk a rák veszélyének fokozódásával is összefügghet" - magyarázta Touvier.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06