Táplálkozás
A lassan evő emberek kisebb valószínűséggel híznak el
Japán kutatók szerint a vacsora utáni rágcsálnivalók elhagyása, valamint ha az ember már nem eszik lefekvés előtt két órával segít az egészséges testsúly elérésében és megőrzésében.
2018.02.13 20:30MTIAzok, akik lassan esznek, kisebb valószínűséggel híznak el - állapították meg japán kutatók, akik szerint a vacsora utáni rágcsálnivalók elhagyása, valamint ha az ember már nem eszik lefekvés előtt két órával segít az egészséges testsúly elérésében és megőrzésében - írta a The Daily Telegraph.
A BMJ Open című szaklapban publikált tanulmány készítői 60 ezer olyan ember egészségbiztosítási adatait elemezték Japánban, akik rendszeresen jártak orvosi kivizsgálásokra 2008 és 2013 között és ez idő alatt 2-es típusú cukorbetegséget diagnosztizáltak náluk.
Az orvosi vizsgálatok során a résztvevőknek értékelniük kellett az evési sebességüket - gyors, normális, vagy lassú -, valamint egyéb szokásaikról is kérdezték őket, például, hogy lefekvés előtt két órával szoktak-e vacsorázni, jellemző-e rájuk a késő esti nassolás, és ki szokták-e hagyni a reggelit.
A kutatóknak az alanyok testtömegindexére - BMI, a testmagasságból és testtömegből kiszámított érték -, valamint derékbőségére vonatkozóan is voltak adataik.
A tanulmány készítői a 25, vagy magasabb BMI értéket tekintették elhízásnak. (Nagy-Britanniában a 25 feletti BMI érték még "csak" túlsúlyt jelent, a 30 feletti az elhízás.)
A vizsgált időszak kezdetén az alanyok közül 22 070-en a gyors, 33455-en a normális, 4192-en pedig a lassan evők közé sorolták magukat.
Az eredmények szerint a normális sebességgel táplálkozók 29 százalékkal, a lassan evők 42 százalékkal kisebb eséllyel voltak elhízottak, mint azok, akik rendszeresen befalták az eléjük kerülő ételt. A mutatók szerint az evési sebesség lassításával csökkent a résztvevők testtömegindexe és derékkörmérete is.
A kutatók azt is megállapították, hogy azoknál, akik vacsora után még nassolnak, vagy hetente háromszor vagy többször mindössze két órával lefekvés előtt vacsoráznak, ugyancsak magasabb a túlsúly kockázata. Utóbbit azonban nem befolyásolja a reggeli kihagyása.
"Az étkezési szokások megváltoztatása hatással lehet az elhízottságra, a testtömegindexre és a derékméretre" - mondta Fukuda Haruhisa, a Kjúsú Egyetem munkatársa, hozzátéve, hogy a gyors evés megakadályozását célzó módszerek segíthetnek az elhízás megelőzésében és az elhízással összefüggő egészségi kockázatok csökkentésében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06