Egészségügy
Többnyire az anya súlyos válsághelyzetére hivatkozva szakítják meg a terhességet
A statisztikák szerint folyamatosan csökken az abortuszok száma Magyarországon.
2017.01.11 03:30MTIAz esetek 97 százalékában az anya súlyos válsághelyzetére hivatkozva szakítják meg a terhességet - mondta Kisfalvi István, a Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának szakorvosa az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
A szakértőt azzal kapcsolatban kérdezték, hogy a statisztikák szerint folyamatosan csökken az abortuszok száma Magyarországon. A műsorban elhangzott: amíg 1950-ben 2 ezer legális terhességmegszakítás volt Magyarországon, addig 1969-ben már 206 ezer, majd 1990-ben 90 ezer, 2000-ben 59 ezer, 2015-ben pedig 31 ezer.
Kisfalvi István elmondta: egyelőre még nincsenek meg a tavalyi év adatai, de a várakozások szerint tovább csökkent a terhességmegszakítások száma.
Szólt arról is, a terhességmegszakításokat a magzati élet védelméről szóló 1992-es törvény és annak végrehatási rendelete szabályozza, eszerint maximálisan a 12. hét 0. napjáig van erre lehetőség.
A leggyakrabban, az esetek 97 százalékában azért szakíttatják meg a terhességet, mert az önrendelkezési jog alapján lehet súlyos válsághelyzetre hivatkozni - mondta, hozzátéve, ez alatt azt kell érteni, hogy az anya testi vagy lelki megrendülését, társadalmi ellehetetlenülését okozná, ha gyermeke születne. A további 3 százalék esetében azért történik abortusz, mert a terhességet bűncselekmény okozta, vagy mert az anyának az súlyos betegséget okozna, esetleg a magzat súlyos fejlődési rendellenességére derül fény.
A szakértő szólt arról is, hogy a terhesség megelőzésére a megszakított közösülés és a naptármódszer nem megbízható, ezért az óvszert javasolják, amely nemcsak a nem kívánt terhesség, de a különböző szexuális úton terjedő betegségek ellen is véd. A szakértő a terhességmegelőzés újdonságaként említette a hormontartalmú tapaszt is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:02 Magyarország nevezetes fáit bemutató kiállítás nyílik a badacsonyörsi Folly Arborétumban
- 14:00 Nagy Márton: Magyarországnak szüksége van a kínai kapcsolatokra
- 13:30 Cannes - Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap Meryl Streep a fesztivál megnyitóján
- 12:58 Kétnapos koreai kulturális fesztivált rendeznek Budapesten
- 12:10 DK: azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését Magyarországon!
- 11:57 Létrejött Magyarország harmadik UNESCO-tanszéke
- 10:56 Június 30-ig lehet pályázni az Európai Örökség címre
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06