OMSZ
Életet menthet: tanulja meg a laikus újraélesztés módszerét!
Facebook-kampányt indított az Országos Mentőszolgálat Alapítvány az újraélesztés európai napjához, október 16-ához kapcsolódóan, az akció célja, hogy minél többen megismerjék a laikus újraélesztés módszerét.
2016.10.11 07:19MTIAz alapítvány MTI-hez eljuttatott közleménye szerint évente mintegy 25 ezer ember esik a hirtelen szívhalál áldozatául Magyarországon, pedig az esetek 90 százalékában meg lehetne menteni a beteget, ha a laikusok tudnának és mernének újraéleszteni. Akik tisztában vannak a helyes módszerrel, azok sem szívesen alkalmaznak szájból szájba lélegeztetést, illetve félnek, hogy bordát törnek. Pedig szájból orrba is lehet lélegeztetni, és "a bordatörés semmi" az élet megmentéséhez képest - fogalmaztak.
A szervezet többmilliós nézettséget elért, laikus újraélesztést népszerűsítő kisfilmjeinek is az a lényegük, hogy a mellkas másodpercenként körülbelül kétszeri, erős, 5-6 centiméter mélyre történő ütemes benyomásával - szájból szájba történő lélegeztetés nélkül is - életben lehet tartani a bajbajutottat addig, amíg megérkeznek a mentők.
Az idén az alapítvány sok hírességet, szerkesztőséget kért fel arra, hogy ezen a héten ossza meg a saját oldalán a szervezet Facebook-posztját, amelyben az újraélesztés fontosságára hívják fel a figyelmet és bemutatják annak lépéseit.
Október 16-án az Európai Újraélesztési Társaság kezdeményezésére 2013 óta tartják meg az európai újraélesztési napot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


