Belső lefejezés
Ritka állapot: mit kell tudni a baleset miatt bekövetkező belső fejleszakadásról
Kevesen hallottak az úgynevezett belső lefejezés nevű sérülésről, aminek halálozási aránya igen magas és főleg a gyerekeket érinti.
2016.06.14 09:59ma.huA belső lefejezés során a nyakban lévő ínszalagok elszakadnak, aminek külső jele nem látható. Ilyenkor a fej képes majdhogynem körbe forogni, és ha nem kezelik időben a sérülést szinte biztosan bekövetkezik az agytörzs sérülése. A belső lefejezés tipikusan olyan traumáknál következik be, mint például egy autóbaleset.
Pontosan nem tudni hányan vesztették már életüket ilyen sérülés miatt, mivel a balesetek után többnyire nem végeznek boncolásokat. De egy 2005-ös felmérés szerint 17 év alatt 16 gyermek került kórházba, akiknél sikerült felismerni a sérülést mégis mindössze öten élték túl.

Az is biztos, hogy a belső lefejezés háromszor gyakoribb a gyerekek esetében, mint a felnőtteknél, aminek oka, hogy a gyerekek feje arányosan nagyobb a testükhöz képest, mint a felnőtteké. Ráadásul a még fejlődésben lévő ínszalagjaik is sokkal könnyebben sérülnek meg.
Ahhoz, hogy a sérültnek esélye legyen a túlélésre azonnal nyakmerevítőt kell alkalmazni és a betegnek mozdulatlanul kell feküdnie. Az életmentő műtét során drótokkal és csavarokkal állítják helyre a koponya és a gerinc kapcsolatát, mivel magától a sérülés egészen biztosan nem fog begyógyulni.
Az orvosok szerint egyébként a sérülés teljesen kezelhető lenne, csak nagyon fontos, hogy minél többen tisztában legyenek azzal, hogy bár kívülről esetleg semmilyen sebesülés nem látszik, a belső részek védelmében minden baleset után nagyon gondosan kell eljárni, főleg a gyerekek esetében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


