Csodálatos állatvilág
Ritka antilop született a Nyíregyházi Állatparkban
Nyársas antilop (Oryx gazella) született a Nyíregyházi Állatpark afrikai élővilágot bemutató kifutórendszerében.
2016.03.24 23:30MTIA kis borjú szerdán jött világra, születése után pár órával már lábra is állt - közölte az állatpark osztályvezető-szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Révészné Petró Zsuzsa elmondta, a 2009 óta a parkban élő tenyészpár szaporának mondható, mivel 2013-ban már született egy kicsinyük, most nyolc és fél hónapnyi vemhesség után ismét egészséges utóduk született. Vele együtt a ritka fajnak már négy egyede tekinthető meg Nyíregyházán.
Az anyaállat féltő gondoskodással óvja kicsinyét, az első hetekben elfekteti és naponta szoptatja.
A Dél-Afrikában őshonos állatok az oryx antilopok legtermetesebb képviselői, a bikák esetenként a 240 kilogrammos tömeget is elérhetik. Legszembetűnőbb sajátosságuk a fehér pofán látható fekete maszk, mely a most született utódnál is egyre határozottabbá válik majd. Hat hónapos korában már az ivarérett állatokra jellemző rajzolattal fog rendelkezni, ám most még szőre homokszínű, ami a rejtőzködésben segíti.
A passzánnak is nevezett állatok a kiterjedt füves puszták lakói. Csordákban élnek, és életüket vándorlással töltik, füvekkel, bozótfélékkel, lágyszárú növényekkel és gumókkal táplálkoznak. Kiszimatolják a legkisebb vízforrást, kiássák a lédús gyökereket vagy kiszáradt folyómedrekben kutatnak talajvíz után. Mivel táplálékuk alacsony tápértékű, ezért szinte egész nap legelniük kell.
A hím szarvai erősebbek, rövidebbek a nőstényekénél, a bikák szarvhossza "csupán" 100, a teheneké akár 120 centiméter is lehet. Míg utóbbiak főleg utódaik megvédésére, a bikák a fajtársaikkal szembeni rivalizálásra használják félelmetes fegyvereiket.
Fennmaradásukat veszély fenyegeti, pompás szarvuk és szőrzetük a trófeavadászok kedvelt zsákmányává tette őket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


