Demencia
Mobiljátékkal kutatják a súlyos memóriazavart
Az előrejelzések szerint a demencia 2050-re világszerte 135 millió embert érint majd.
2016.05.05 15:22MTIA demencia kutatását elősegítő mobiljátékot fejlesztett a Deutsche Telekom Csoport, a Sea Hero Quest nevet viselő alkalmazást csütörtökön mutatták be Budapesten.
A játék segítségével a kutatók elmélyíthetik az ember térbeli tájékozódásával kapcsolatos tudásukat, valamint jobban megismerhetik a felelős agyi terület működését.

Az iOS és Android rendszerekre is elérhető, ingyenesen letölthető játékban a felhasználóknak szigetek és jéghegyek között kell lavírozniuk, miközben ennek minden másodperce a szakértők számára hasznos tudományos adattá konvertálódik. Amennyiben két percig 100 ezer felhasználó játszik egyszerre a kifejezetten erre a célra fejlesztett játékkal, nagyobb adathalmaz jön létre, mint 50 évnyi hagyományos módszerekkel végzett laboratóriumi kutatás eredményeként. Az összegyűjtött adatok elemzését a University College London végzi.
Az előrejelzések szerint a demencia 2050-re világszerte 135 millió embert érint majd. A betegség megakadályozza az új emlékek kialakulását, gyakran elszigetelve és összezavarva az érintetteket. Számos demenciával küzdő ember számára az első jel a tájékozódási képesség elvesztése, amelynek következtében még a jól ismert helyeken és környezetben sem képesek eligazodni - áll a közleményben, amely szerint a demencia és leggyakoribb formája, az Alzheimer-kór Magyarországon is súlyos problémát jelent: mintegy 250 ezerre becsülik a közvetlenül érintettek számát.
A közlemény idézi Kálmán Jánost, a Szegedi Egyetem Pszichiátriai Klinikájának intézményvezetőjét, aki a csütörtöki sajtóbemutatón arról beszélt: a demencia kezelésében jelenleg csak tüneti, elsősorban a gondolkodási és viselkedési problémákra irányuló terápiás lehetőségek állnak rendelkezésre. Nagy jelentősége van azonban a korai felismerésnek és szűrésnek, mivel a korai pszichés, biológiai és szociális beavatkozások, az életmód változtatás hatékonyan késleltetheti a betegség kialakulását, lassíthatja a romlást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-képből
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06