Kutatás
Négy éven belül kezdi meg működését az első brit Demenciakutató Intézetet
Új korszakba lép a demenciakutatás Nagy-Britanniában: közhasznú szervezetek és a brit kormány negyedmilliárd fontos (99 milliárd forintos) beruházásával 2020-ra kezdheti meg működését az ország első Demenciakutató Intézete.
2016.05.03 14:08MTIKét vezető, demenciával foglalkozó brit közhasznú szervezet egyenként 50 millió fontot (20 milliárd forintot) ajánlott fel az ország első Demenciakutató Intézetének létrehozására, amelyhez a brit kormány további 150 millió fonttal (59 milliárd forinttal) járul hozzá.
A kutatóintézetbe a világ vezető tudósait és szakértőit akarják meghívni, hogy valódi áttörést érjenek el a demenciakutatásban. Az intézet létrehozásával Nagy-Britannia vezető szerepét is biztosítani akarják ezen a területen - számolt be róla az alzheimers.or.uk honlap.
A tervek szerint több száz tudóst foglalkoztató, 2020-től működő kutatóintézetnek Nagy-Britanniában lesz egy központja, amelyhez regionális központok hálózata kapcsolódik.
A kutatással egyebek mellett a demencia kialakulásának mechanizmusát akarják feltárni, valamint olyan gondozási és közegészségügyi stratégiákat is ki akarnak dolgozni, amelyekkel csökkenthető a demencia kockázata a jövendő generációknál.
A két vezető brit közhasznú szervezet, az Alzheimer's Society és az Alzheimer's Research UK együttműködése kulcsfontosságú a demenciával foglalkozó kutatók és orvosok munkájának összehangolásában. Így ugyanis az egyes kutatási eredmények valódi változásokat hozhatnak a diagnózis, a kezelés, a gondozás és a megelőzés tekintetében - fogalmazott az Alzheimer's Society.
Hillary Evans, az Alzheimer's Research UK igazgatója pedig azt hangsúlyozta, hogy az 50-50 millió fontos hozzájárulás jelzi komoly elkötelezettségüket a demencia elleni küzdelemben.
A brit kormány adatai szerint húsz éven belül megduplázódhat a demenciában szenvedő britek száma és elérheti az 1,7 millió főt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06