Le a nassolással!
Mellrákot kockáztat az éjszakai falatozó
Legalább 13 órának kellene eltelnie a vacsora és a reggeli között a mellrákot túlélt nők esetében, hogy a betegség visszatérésének esélyét csökkentsék - áll egy friss tanulmányban.
2016.04.21 18:00ma.huA több mint 2.400, 27-70 év közötti, a mellrák korai szakaszában járó nő adatait vizsgáló kutatás során megállapították, hogy azok a hölgyek, akik éjszakai falatozásra adták fejüket 36 százalékkal nagyobb volt a betegség újbóli kialakulásának esélye. Ugyanakkor arra vonatkozóan nem találtak adatot, hogy a vacsora és a reggeli közötti idő befolyásolná azt, hogy a betegségnek milyen kimenetele lesz.
Ruth Patterson, a University of California in San Diego kutatócsapatának vezetője szerint a két étkezés közötti idő kitolása egyszerű védekezési módszer a betegség újra kialakulásával szemben. „Az egyik ok amiért pozitívan érzünk ezzel kapcsolatban mert az étkezi szokás sokkal egyszerűbben kezelhető” – mondta Patterson, aki szerint könnyebb kitolni a két étkezési időt mint kalóriaszámokkal dobálózni ami például teljesen átalakíthatja a vásárlási és főzési szokásokat, ez pedig komoly nehézséget jelenthet a betegséget túlélt nők számára.
Gretchen Kimmick, a Duke Cancer Institute onkológusa szerint sem szabad az eredményeket figyelmen kívül hagyni, hiszen megerősítik azt a nézetet, hogy a több alvás és a hosszabb „böjt” jót tesz az egészségnek.
Patterson szerint a kutatás eredményeit több tényező is befolyásolta. A késői étkezés például sokkal rosszabb minőségű alvást eredményez és a vércukorszintre is hatással van. A glükózt tartalmazó hemoglobin A1c jelentős csökkentést mutat a szervezetben minden koplalással töltött két óra után. Ennélfogva Pattersonék úgy vélik, a késői falatozás elhagyása más betegségek, például diabétesz, szív és érrendszeri panaszok illetve egyes ráktípusok kialakulásának esélyét is csökkentik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


