Kínai kutatók szerint
Az állati termékekből származó antibiotikumoktól híztunk el
Hízékonyabbak, kövérebbek azok a gyerekek, akiknek szervezetében viszonylag nagy mértékben fedezték fel állatgyógyászatban használt antibiotikumok maradványait kínai kutatók.
2016.02.26 07:05MTIA sanghaji Fudan Egyetemhez tartozó iskola közegészségügyi területtel foglalkozó munkatársai arra a következtetésre jutottak, hogy az olyan termékek hosszan tartó fogyasztása, amelyek antibiotikummal kezelt állatokból készültek, egyértelműen összefügg a gyermekek testsúlynövekedésével.
A megvizsgált 586 nyolc és tizenegy év közötti gyerek 80 százalékának vizeletmintájában összesen 21 féle antibiotikumot fedeztek fel. A szakemberek megállapították, hogy azon gyerekek hajlama az elhízásra, akiknek szervezetében magasabb koncentrációban mutatták ki ezeket, körülbelül két-háromszor magasabb, mint a társaikéban.
Az összefüggést az állatgyógyászatban használt szerekkel "szignifikánsnak" nevezték a kutatók és azt is megállapították, hogy a fiúk veszélyeztetettebbek, mint a lányok. A humán gyógyászatban használt antibiotikumok és a gyerekek túlsúlya között nem találtak kapcsolatot.
A kockázati tényezők között megemlítették a különböző állatgyógyászati szerek maradványaival szennyezett ivóvízforrásból származó vizet is. A Kínai Tudományos Akadémia egy tavalyi tanulmánya megállapította, hogy Kína középső és keleti országrészében a folyók többségében magas az ilyen gyógyszerek által okozott szennyeződés.
Kínában közismert tény, hogy elsősorban a szarvasmarha és a baromfi kezeléséhez túlzott mértékű antibiotikumot alkalmaznak az állatorvosok. A világ antibiotikum-felhasználásának a feléért Kína volt a felelős 2013-ban. Ez nagyjából 162 ezer tonnának felelt meg. A gyógyszerek 52 százalékát kapták állatok.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


