112
Egy auschwitzi túlélő lehet a világ legidősebb férfija
Egy 112 éves auschwitzi túlélő, a lengyel származású Jiszrael Krisztal lehet a világ legidősebb férfija a Guinness-világrekordok jegyzéke szerint - ha sikerül iratokkal igazolnia a korát.
2016.01.25 18:36MTI
Az amerikai Gerontológiai Kutatóintézet a Guinness megbízásából azután vette fel Krisztal unokájával a kapcsolatot, hogy a múlt héten elhunyt a japán Koide Jaszutaru, a világ legidősebb férfija.
Jiszrael Krisztal 1903. szeptember 15-én született a lengyelországi Zarnówban, majd családjával Lodzba költözött. Már húszéves kora előtt a család édességgyárában dolgozott, 1928-ban megnősült. A nácik a városban 1940-ben kialakított zsidó gettóba kényszerítették. A gettó 1944-es likvidálása után az auschwitzi koncentrációs táborba került, ahol feleségét megölték.
Krisztal túlélte a megpróbáltatásokat, a tábor felszabadításakor mindössze 37 kilogrammot nyomott. 1950-ben elhagyta Lengyelországot, és Izraelbe költözött második feleségével és közös fiukkal. Haifában telepedett le, édességüzletet nyitott, azóta is ott él.
Ahhoz, hogy Krisztalt a világ legidősebb embereként könyvelhessék el, a kutatóintézetnek szüksége lenne dokumentumokra a férfi életének első húsz évéből. A legkorábbi hivatalos irata azonban csak az 1928-as házassági anyakönyvi kivonata. A család szerint arra még lehet esély, hogy Zarnówban találnak bizonyító erejű iratot. "Alapvető szabályaink vannak, nem lenne igazságos a többi emberrel, ha kivételt tennénk" - mondta Robert Young, a Guinness gerontológiai szakértője.
A világ legidősebb élő embereként jelenleg egy amerikai nőt, a 116 éves New York-i Susannah Mushatt Jonest tartja számon a Guinness. A világ eddig valaha élt és regisztrált legidősebb embere, Jeanne Louise Calment 1997-ben, 122 évesen és 164 naposan hunyt el Franciaországban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06