A briteknél
Csökkent a leggazdagabb és a legszegényebb várható élettartama közötti különbség
Nagy-Britanniában csökkent a leggazdagabbak és a legszegényebbek születéskor várható élettartama közötti különbség egy egészségügyi kutatóközpont frissen ismertetett kimutatásai szerint.
2015.08.16 23:30MTIA King's Fund nevű agytröszt jelentéséből kiderült, hogy a lakosság leggazdagabb és legszegényebb tíz százalékának várható élettartama között 2,5 évvel csökkent a különbség 1999 és 2010 között: míg az 1999-2003-as időszakban 6,9 év, addig a 2006 és 2010 közötti években 4,4 év volt a különbség.
A születéskor várható élettartam szerte Nagy-Britanniában emelkedett, a legnagyobb mértékben azonban az ország legszegényebb részein.
"Jó hír, hogy a gazdagok és a szegények várható élethossza közötti különbség csökkent a 2010-ig vizsgált időszakban" - mondta David Buck, az intézet vezető kutatója, aki szerint bár a szegénység és a rossz életkilátások közötti összefüggés köztudott, kiderült, hogy már nem feltétlenül állja meg a helyét, és sok tényező szerepét még nem értik teljesen.
A 2006 és 2010 közötti évekről beszélve azt mondta, általában jelentősen csökkentek az egyenlőtlenségek, csökkent a munkanélküliség és javult a lakhatás, ami nagy valószínűséggel közrejátszott az adatok javulásában.
A központ szerint szerepe lehetett ebben az egészségügyi minisztérium programjainak, amelyeket kifejezetten az alacsonyabb várható élettartamú emberek lakta területekre szabtak, arra bíztatva az ott élőket, hogy figyeljenek jobban oda például a cukorbetegségre és a magas koleszterinszintre.
David Buck a 2010 utáni időszakról szólva azt mondta, még nem tudják, hogy a 2008-as gazdasági-pénzügyi válság és a politikai elit arra adott válaszai milyen hatással voltak a leggazdagabbak és a legszegényebbek várható élettartama közötti különbségre, de úgy véli, az egyenlőtlenségek csökkentésének gondolata az elmúlt években is jelen volt a kormányzat egészségügyi intézkedéseiben.
A kutatás szerint egyes területek a statisztikai modellnél jobban, míg mások rosszabbul teljesítettek, ami a szakpolitikai intézkedések gyakorlatba való átültetésekor rendelkezésre álló tudás, a történelem és a tapasztalatok tekintetében felmerülő különbségekre vezethető vissza.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:45 Szabó Bence átadta adományát Iványi Gábor egyesületének
- 12:44 Elindul a közmédia megújulásáról szóló szakmai egyeztetés
- 10:43 A szociális tárca mobil teamekkel és krízisközpontokkal segítené a közterületi problémák kezelését
- 8:42 Amnesty International Magyarország: a Tiszának szakítania kellene az egypárti alkotmánybíró-jelöléssel és -választással
- 6:41 Tudományos testületet hoznak létre a jégkármérséklő rendszer vizsgálatára, felmérik a gazdák véleményét
- 22:40 Eltávolították a szennyező anyagot a Fekete-Körösről
- 20:39 Ságodi Attila a Paks II. Atomerőmű Zrt. új vezérigazgatója
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


